Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump újabb szankciókat vetett ki Iránra, melyek az ország fémiparát és exporttermékeit érintik – írja az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a szankciókkal kapcsolatban elmondta, azért a fémipar volt a célpont, mert ez Irán exportjának tíz százalékát teszi ki, a többi országnak pedig azt üzente, hogy az iráni fémek beengedését a jövőben nem fogják tolerálni.
A Fehér Ház által kiadott elnöki rendelet értelmében a szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg Teherán hajlandó nem lesz alapjaiban változtatni a magatartásán. Trump azt is hozzátette, hogy szeretne találkozni az iráni vezetőkkel, hogy megoldják a problémát és megadják az országnak azt a jövőt, amit megérdemel.
A szankciókat néhány órával azután jelentették be, hogy Irán éppen szerdán belengette, hogy felújítja az urándúsítást, ha a 2015-ben megkötött nukleáris megállapodáshoz magukat ma is tartó államok hatvan napon belül nem teljesítik kötelezettségeiket. Haszan Róháni elnök már be is jelentette, hogy Irán leállítja a 2015-ös atomalku két pontjának teljesítését, amelyek az ország birtokában lévő dúsított urán és nehézvíz eladására vonatkoznak