Index Vakbarát Hírportál

Ha Theresa May kiszáll, Boris Johnson már ugrana is a helyére

2019. május 16., csütörtök 15:57

Boris Johnson volt külügyminiszter egy üzleti fórumon megerősítette, hogy elindul majd a Konzervatív Párt vezetéséért, ha Theresa May távozik a posztjáról, írja a BBC.

Mayt az elmúlt időszakban a pártja kemény brexitpárti szárnya többször is lemondásra szólította fel, de a brit kormányfő jelezte, hogy akkor távozna posztjáról, ha az alsóház elfogadná a már háromszor is leszavazott kilépési megállapodását.

Johnson is elismerte a kérdésre adott válaszánál, hogy most nincs üresedés éppen a miniszterelnöki poszton. A nemzetközi fejlesztésekért felelős miniszter, Rory Stewart, és Esther McVey volt munkaügyi miniszter is bejelentette már, hogy ringbe szállna a toryk vezetéséért.

A brit EU-tagság az eredeti menetrend alapján március 29-én szűnt volna meg, de a brexit-megállapodás sorozatos alsóházi visszautasításai nyomán Theresa May kétszer is kezdeményezte a kilépés elhalasztását. Az április 10-én tartott soron kívüli EU-csúcs döntése alapján a jelenlegi haladék október 31-ig terjedhet, ennek feltétele azonban az, hogy Nagy-Britanniának részt kell vennie a jövő heti európai parlamenti választásokon. A brit EP-választást jövő csütörtökön tartják. A brexit aktuális állásáról itt írtunk>>>

A londoni miniszterelnöki hivatal kedd este bejelentette ugyanakkor, hogy a kormány június első teljes hetében az alsóház elé terjeszti a brexit-megállapodásban foglaltak törvénybe iktatását célzó tervezetet. A Downing Street szóvivője szerint ez alapvető fontosságú, ha az Egyesült Királyság még a július végén kezdődő nyári parlamenti szünet előtt ki akar lépni az Európai Unióból.

Rovatok