Index Vakbarát Hírportál

Japán környezetvédők bírósághoz fordultak a bálnavadászat leállítása miatt

2019. május 17., péntek 19:04 | aznap frissítve

Japán állatvédők kegyetlennek és illegálisnak minősítették a tereléses delfinvadászatot, aminek a leállítását kérték a bíróságtól pénteken – írja az MTI. 

A felperesek azzal érveltek a bíróságon, hogy ez a módszer kegyetlen, és a delfinek elfogása, hogy akváriumoknak eladják őket, nem tekinthető kulturális hagyománynak. A februárban kezdeményezett bírósági eljárás a legelső, amelyet a Taidzsiban szokásos delfinvadászat miatt indítottak.

 A település akkor vált világszerte ismerté, amikor 2009-ben dokumentumfilmet forgattak itt The Cove (Az öböl) címmel, amely maga is vádbeszéd a Honsú sziget déli részének kikötőjében űzött „ősi” delfinvadászat ellen. A 92 perces dokumentumfilm 2010-ben Oscar-díjat kapott, és világszerte felhívta a figyelmet a delfinmészárlásra. Később, 2015-ben Behind the Cove címmel (Az öböl mögött) forgattak egy filmet a filmről, amiben megszólalnak a halászok is. 

 A vadászat során halászok hangokkal megzavarják a delfinek tájékozódási képességeit, hajóikkal a part közelébe terelik, majd ott elfogják, illetve legyilkolják őket. A pánikba esett állatok gyakran hálók fogságába kerülnek és megfulladnak. Állatvédők szerint a vízi emlősök gyakran a szikláknak csapódnak és elpusztulnak, vagy a halászok végeznek velük, többször is átszúrva őket hosszú fémrúddal, a rudat a légzőnyílás mögött bedöfve és elszakítva a gerincoszlopot.

A felperesek azt akarják elérni, hogy Vakajama prefektúra kormányzója vonja vissza a tereléses delfinvadászatra Taidzsinak kiadott hároméves engedélyt. Vakajama prefektúra egyik vezetője az AFP francia hírügynökség megkeresésére nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani.

Évtizedek óta vadászunk a delfinekre, és nem gondolom, hogy törvénytelen dolgot művelnénk

– mondta viszont a taidzsi halászok szövetségének egyik vezetője.

A felperesek szerint ez a vadászati módszer megsérti az állatok jólétére vonatkozó törvényt.

Számos japán halnak tekinti a delfint, és tévesen azt hiszi, hogy ez a törvény rájuk nem vonatkozik

– mondta februárban Jabuki Ren, egy környezetvédő szervezet vezetője, aki egy névtelenséget kérő helyi lakossal együtt benyújtotta a beadványt.

Japán vehemensen védelmezi a bálna- és delfinvadászatot. Decemberben nagy botrány kerekedett abból, hogy az ország kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból, hogy júliusban újrakezdhesse a kereskedelmi célú vadászatot. 

Rovatok