Index Vakbarát Hírportál

Botswanában újra legálisan lehet elefántokra vadászni

2019. május 23., csütörtök 17:58

Botswanában újra engedélyezték az elefántok vadászatát. Egy szakértői bizottság úgy találta, hogy a természetvédők által 130 ezerre becsültnél jóval több elefánt él a dél-afrikai országban, ami túl sok a lakosság számához viszonyítva, és ez egyre több konfliktushoz vezet az emberek és az állatok együttélésében. 

Helyi földművesek szerint az elefántok letapossák a termésüket, így pedig a megélhetésük kerül veszélybe.

A kormány kevesebb mint 400 elefánt vadászatára ad ki engedélyt évente, és csak az ország egyes körzeteire korlátozza a vadászatot.

A vadászati tilalmat 2014-ben rendelte el Ian Khama akkori elnök, miután az elefántállomány csökkenését tapasztalták az ország északi részén. Utódja, Mokgeweetsi Masisi vetette fel tavaly, hogy újra engedélyezni kellene a vadászszafarikat.

A 2,3 millió lakosú Botswana gazdag állatvilága sok turistát vonz az országba, az ágazat a második legjelentősebb bevételi forrás a gyémántbányászat után. Természetvédők attól tartanak, hogy a nagyvadra történő vadászat engedélyezése rontja az ország hírnevét, és elriaszthat olyan turistákat, akik az élő állatok miatt keresik fel Botswanát. (MTI, CNN)

Rovatok