Közép-kelet-európai migránsokba belefáradt vidékiek, EU-párti nagyvárosiak ellentéte jellemzi a brexitben elakadt Egyesült Királyságot, ahol az EU-ból való kilépés elhúzódása miatt kénytelenek EP-választást tartani csütörtökön. A lehetőség mind a kilépéspártiakat, mind az EU-tagság fenntartását támogatókat felspannolta, de a két nagy párt bizonyosan a választás vesztese lesz. A shake-ekkel megdobált brexitvezér fenegyerek Nigel Farage egyszemélyes pártja biztos befutó, a liberálisok is erőre kaphatnak, de az ország megosztottsága és problémái ettől nem oldódnak meg, még egy esetleges második brexit-népszavazással sem. Amiben egyre több EU-párti bízik, és amitől egyre több brexitpárti tart, félve attól, hogy valójában a kormány, és az ellenzéki Munkáspárt az időhúzással akarja elkerülni a kilépést.
Ahogy húzódik a brexit, úgy váltak a brit választók is egyre frusztráltabbá. Nem kell sokat beszélgetni egy brexitpártival vagy egy EU-pártival Nagy-Britanniában, és pillanatok alatt eljutunk a konteópanelekhez:
Szintén csütörtökön tartják az EP-választást Hollandiában, ahol az új elit-, unió-, bevándorlásellenes párt, a Fórum a Demokráciáért (FvD) megismételheti a holland szenátus összetételéről is szóló tartományi választásokon márciusban elért sikerét. Várhatóan fej fej mellett végeznek a kormányfői posztot 2010 óta betöltő liberális Mark Rutte vezette Szabadság és Demokrácia Néppártjával (VVD). A zöldek is erősödhetnek, Geert Wilders Szabadságpártja elől azonban Thierry Baudet új mozgalma úgy tűnik, elszívja a levegőt.
Az ellentéteket végképp kiélezte, hogy miután háromszor is elkaszálták Theresa May kilépési megállapodását a brit alsóházban, csütörtökön épp a briteknél – és a hollandoknál – tartják meg először a 2019-es EP-választást. Pénteken Írországban, szombaton pedig Lettországban, Máltán és Szlovákiában szavaznak, a cseheknél pedig elkezdődik a kétnapos választás, a többi tagországban, így Magyarországon pedig vasárnap tartják a voksolást.
„Mit mondhatnék, nagyon sok az ostoba ember” – egyszerűsítette le a brexitpártiak motivációit egy EU-párti „remainer”, azaz „maradó” tüntető a londoni parlament épülete előtt a szavazás előestéjén. Az EU-csillagos-brit zászló kombóval, EU-kék ruhában tüntető Juliet szerint a brexitet meglovagoló politikusok három éve hazudnak, havonta az EU-ra kidobott fontmilliárdokkal dobálóznak, miközben uniós finanszírozásból felújított tereken kampányolnak az EU ellen.
A már nyugdíjas asszony szerint a létező gazdasági és szociális problémákat az EU-n belül kellene megoldania a kormánynak, nem pedig a valójában elszegényedést és elszigetelődést hozó brexittel kéne elcsavarni az emberek fejét. Sokkal bölcsebb lenne egy megismételt brexit-népszavazást tartani valódi tájékoztató kampánnyal. Ezt azonban sem a kormányzó konzervatívok, sem a Munkáspárt nem meri bevállalni, bár választóik megosztottak abban, hogy maradjanak, vagy menjenek az EU-ból.
A brexitpártiak véleményét a magasan a kilépés mellett szavazó Boston városában mértük fel, amit ebben a videóban lehet megnézni:
A brexitet támogatók többségét hozó 2016-os népszavazás után a britek eredetileg idén március 29-én kiléptek volna az EU-ból, ezért fel sem merült volna, hogy EP-választást kell tartaniuk. Azonban a brexit feltételrendszeréről szóló megállapodása sorozatos alsóházi visszautasításai miatt Theresa May kétszer is kezdeményezte a kilépés elhalasztását. Az április 10-én tartott soron kívüli EU-csúcs döntése alapján a jelenlegi haladék október 31-ig terjedhet, ennek feltétele azonban az volt, hogy az Egyesült Királyságnak részt kellett vennie az európai parlamenti választásokon. Arról itt írtunk bővebben, hogyan jutott Nagy-Britannia idáig>>>
May előbb azzal érvelt – persze eredménytelenül –, hogy még a május 23-i EP-választás előtt el lehetne fogadni az alsóházban a kilépési megállapodását, ezzel pedig el lehetne kerülni a szavazás megtartását. May kilépési megállapodását saját pártjából is sokan leszavazták, ezért próbált az ellenzékkel kiegyezni, amivel viszont még jobban magára haragította párton belüli ellenfeleit. Nem jutottak azonban eredményre, a Munkáspárt pénteken mondta fel a brexitügyi tárgyalásokat, amelyekkel May a parlamenti patthelyzetet próbálta feloldani.
Miután ez nem jött össze, May azzal állt elő , hogy ugyan megtartják most a választást, de június elején megszavaztatná az alsóházat egy némileg módosított kilépési megállapodásról, és ha az átmegy, akkor júliusban kilépnek az EU-ból. Ebben az esetben az is előfordulhatna, hogy a most megválasztott brit EP-képviselők be sem ülnek a parlamentbe, amely az új felállásban július 2-án ül majd először össze. Utána július 25-én nyári szünetre megy, és csak szeptemberben kezd újból dolgozni. Akkor is hónapokig első körben az új Európai Bizottság megválasztása lesz a középpontban. Október 31-gyel pont a Jean-Claude Juncker vezette testület leköszönéséig kaptak haladékot a britek a kilépésre.
Azonban erősen kétséges, mikor jöhetne a brexit, ugyanis hiába tervez May júliusi kilépéssel, az EP-választás előtt bejelentett terveit a párton belüli ellenzői, és az ellenzék is bírálta. Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője azt mondta, az elképzelései a korábban már háromszor is leszavazott kilépési megállapodást jelentik újracsomagolva.
May többek között jogilag kötelezővé tenné a kormánynak, hogy alternatív megoldásokat találjon 2020-ig a kilépési megállapodásában sokaknak elfogadhatatlan ír-északír tartalékmegoldás ügyében. Ezzel ugyanis határozatlan időre a vámunióban ragadhatnának a britek. Azt is megígérte, hogy különböző vámuniós javaslatok mellett az alsóházi képviselők szavazhatnának arról, hogy akarnak-e második referendumot (ezt korábban már többször is elutasította a parlament).
Az ellenzék mellett több kemény brexitpárti tory különösen dühös volt, amiért egy újabb referendumról szóló alsóházi szavazás is bekerülne a May által bejelentett törvényjavaslatba. Szerda este tiltakozásul lemondott egy nagyon fontos kabinettag, miközben a korábbinál is többen követelték nyilvánosan May távozását. Ezért megint elindultak a találgatások, hogy milyen hatással lehet a toryk várhatóan katasztrofális szereplése az EP-választáson a kormányfő pozíciójára.
A legfőbb érv az újabb referendummal szemben, hogy az a demokrácia megerőszakolása volna, mert azt jelentené, hogy addig lehet a népakaratnak látszólag teret adni, amíg az elitnek megfelelő döntés nem születik. Ezt sok EU-párti is vallja.
A Westminster előtt szerdán tüntetők szerint azonban a demokrácia egy folyamat, és az elmúlt három év igazolta, hogy nincs megvalósítható forgatókönyv a brexitre, ezért a patthelyzetet az új szavazás oldaná fel: vagy elutasítják a brexitet, vagy felhatalmazást ad egy akár megállapodás nélküli, kemény brexitre, amire a törvényhozás vergődése láttán sok eddig „puha brexitet” támogató hajlik.
Azzal, hogy mégis megtartják a szavazást, a britek némileg meg is kavarják az erőviszonyokat az EP-választáson, és az eredetileg várhatónál több euroszkeptikus is bejut majd az új parlamentbe. Az EP-ben eddig 751 képviselő volt, köztük 73 brit. Ha a brexit már megtörtént volna, akkor az összképviselők számát 705-re csökkentették volna, 27 brit helyet pedig szétosztottak volna más tagországok között (a magyar képviselők száma ugyanúgy 21 maradt volna).
Egyelőre azonban egészen addig 751 képviselő marad, amíg a britek ki nem lépnek az EU-ból. Országonként eltér, hogyan készülnek a másik, 705 képviselős felállásra. Lesznek, ahol már most megválasztják a britek kilépése esetén bekerülő új képviselőiket, akik várólistára kerülnek, máshol kinevezéssel, vagy pedig időközi választással oldják majd meg a plusz helyek betöltését.
Az nem jelent meglepetést, hogy megint az euroszkeptikusok állnak nyerésre a briteknél. Öt évvel ezelőtt még az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) nyerte meg az EP-választást, mostanra viszont jó, ha a tizedét elérik akkori eredményüknek. Lényegében teljesen átvette a szerepüket a volt UKIP-vezér Nigel Farage Brexit Pártja. Ez kevesebb mint hat hét alatt tört élre a felmérésekben, kihasználva a brexit körüli kavarás miatti elégedetlenséget. Ezúttal sok tory szavazó, sőt, képviselő is várhatóan tiltakozásul kiszavaz a Brexit Pártra, amely könnyen lehet, hogy több szavazatot szerez, mint a kormányzó konzervatívok és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt együttvéve.
A toryk, és kisebbik részben a Munkáspárt is kapott már egy pofont a helyhatósági választásokon. A Labour is várhatóan gyengülni fog 2014-hez képest az EP-választáson, de azért a második erő maradhat – és erősítheti az EP-ben a szociáldemokratákat –, a toryk viszont ezúttal is komoly csapást szenvednek el. Igaz, ehhez az is hozzájárul, hogy alapvetően nem is fektettek energiákat erre a kampányra – hiszen May sokszor hangsúlyozta, hogy ki kell lépni az EU-ból, az EP-választás megtartása csak egy szükséges rossz közjáték. Azonban így is jelzésértékű lehet, hogy a felmérések alapján a 10 százalék környékén egyensúlyoznak csak.
A Brexit Párt mellett az EP-választás másik nagy nyertesei az EU-párti liberális demokraták lehetnek, akik legutóbbi egy képviselőjükhöz képest ezúttal 12-t is szerezhetnek, és ezzel visszatérhetnek a brit politikai palettára.
A szürreális kampány leginkább a Brexit Pártról szólt. Az egyik emlékezetes eleme volt, hogy kitört a milkshake-dobálási hullám, miután egy szélsőjobboldali politikus képébe vágtak egyet. Ezután volt, ahol kampányrendezvény alatt nem is lehetett shake-et venni, de így is megkapta a sajátját Nigel Farage, akit Newcastle-ben öntöttek le az utcán. Azonban Farage ezt az akciót is a politikai elit elkeseredett támadásának próbálta beállítani, szerinte a shake-dobálás is jelzi az EU-ban maradni akarók radikalizálódását.
Farage-nak azonban a shake-eknél komolyabb gondja is támadt, amikor magyarázkodásra kényszerült amiatt, hogy támogatói forrását nem látni, mivel hivatalosan mind 500 font alatti összegeket küldtek, így nem kell őket lekövetni. A vádak szerint a párt azonban ezzel a technikai trükkel csupán elrejti, hogy kik a finanszírozók, akik valójában lehetnek oroszok, vagy azokkal kapcsolatban álló brit üzletemberek, mint Arron Banks, aki korábban már elismerte, hogy komoly pénzekkel tolta meg Farage-t.
A Brexit Párt különleges jelenség a brit politikában: leginkább az ukrajnai pártokra hasonlít, amelyekben megszokott, hogy egyetlen személy köré felhúzva, rendkívül gyorsan emelkedik a népszerűsége. Kétségtelen, Farage régi bútordarab, de szokatlan, hogy a pártintézmény mennyire nem számít és, hogy milyen könnyedén vitte magával az általa 2016-ban elhagyott UKIP-tól a választók nagy részét.
A párt Westminsterhez közeli központja is szokatlan: a Victoria Street egyik irodaházának hetedik emeletén van, ahová azonban feltelefonálni sem lehet, csak előzetes egyeztetés alapján lehetne feljutni, feltéve, ha a párt reagálna a kommunikáció egyetlen meghagyott csatornájára, az e-mailekre. „Korábban kérték, hogy telefonokkal se zavarják őket, senki sem fog lejönni a párt képviseletében” - mondta a recepciós, aki így több érdeklődőt küldött el csütörtökön.
„Azt Farage-tól kell megkérdezni, hogy nem lát-e veszélyt a brexitpártiak megosztásában, amivel csak esélyt ad az EU-tagságot támogatóknak. Szerintem a Brexit Párt valójában az ellenkezőjét éri el annak, amit elvileg képvisel” – mondta Lorraince Webb, aki Londonban nyilatkozott az Indexnek. A UKIP EP-listavezetője szerint Farage afféle diktátor, aki képtelen csapatmunkában gondolkodni, ezért nem merült fel, hogy visszajönne az egyébként általa „sok munkával, 20 éven át működtetett” párthoz.
Farage egyébként is csak az EP-ben gondolkodott, nem véletlen, hogy a brexitnépszavazás győzelme után ott is hagyta pártját. „Csak aztán amikor kiderült, hogy mégis lesz EP-választás, nem engedhette meg magának, hogy kimaradjon belőle” – mondta Webb, aki szerint a Brexit Párt és a UKIP között ebből adódóan van egy nagy különbség: előbbi kifejezetten az EP-re felhúzott projektként működik – paradox módon épp az ellen küzdve, amiben részt vesz, bár ez az ellentmondás Farage egész pályafutását jellemezte –, míg a UKIP az Egyesült Királyság kétpártrendszerének hazai felborításán dolgozik, hogy harmadik – vagy a talán magukhoz térő liberálisok mellett negyedik – erőként kelljen vele számolni. (Ennek azonban a kétszereplősre kalibrált brit választási rendszer nagy akadálya, amely több szereplő esetén már erősen torzíthat a győztes mindent visz elvével.)
Ugyanakkor Webb szerint az esetleges orosz kavarást nem érdemes eltúlozni. „Oroszországgal szemben ez inkább a NATO esetében volna értelmezhető, az üzleti partner EU szétverése nem érdekük az oroszoknak” – mondta, elismerve, hogy a Moszkva számára legfontosabb gázexport nem az EU-val, hanem a tagországokkal egyenként zajlik, ehhez tehát nem szorul rá az EU-ra.
Webb egyáltalán nem lát csapdahelyzetet a kemény brexitben: „Ez nem azt jelenti, hogy nincs megállapodás, hanem, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályai határozzák meg a kereskedelmi kapcsolatot az EU és az Egyesült Királyság között.” A politikus szerint Észak-Írország kényes helyzete sem akadály: továbbra is szabadon átjárható lenne a határ az az Egyesült Királysághoz tartozó rész és Írország között. „Csupán azt jelentené, hogy az EU nem ír állampolgárai nem dolgozhatnának Észak-Írországban.”
A brexittel nem kellene aggódniuk a már az Egyesült Királyságban dolgozó EU-s polgároknak sem, az ő jogaik változatlanok maradnának, csak a brexit utániakra vonatkozna szigorúbb bevándorlási politika.
Szerinte az ország nem veszítene a kilépéssel: az inkább a német autóiparnak veszteség, amelynek az Egyesült Királyság a második legnagyobb piaca. „Az Afrikából importált élelmiszerek pedig olcsóbbak lennének, mint amennyiért most kerülnek az országba” – mondta az önállóbb külkereskedelmi politika előnyeit felvillantva. „Kétségtelen, hogy az olcsó munkaerővel dolgozó brit élelmiszer-termelőket vagy a szállások kiadóit rövid távon veszteség érné, de az egyre nehezebben munkát találó, háztartásuk fenntartásával küzdő családok érdeke mást diktál, nem beszélve arról, hogy az EU-nak hetente kifizetett 350 millió fontot a gazdaság élénkítésére lehetne fordítani” – elevenítette fel Webb a korábbi brexitpárti külügyminiszter, London egykori polgármestere, Boris Johnson érvét, amelytől három éve már Nigel Farage is elhatárolódott.
A második népszavazásra az EU-pártiak a brexit októberre tolt határideje előtt látnak esélyt, ám nem oldana meg semmit, hiszen egyik oldal sem jutna döntő többséghez. Igaz, a referendum megismétlése ellen a demokrácia megerőszakolására hivatkozó érvet épp Nigel Farage 2016-os nyilatkozatával lehetne elütni: az akkor még UKIP-vezér a népszavazás előtt – azzal kalkulálva, hogy veszíteni fognak – azt mondta, hogy ha csak 48 százalékot szereznek, ne higgye senki, hogy a küzdelemnek vége, akár egy megismételt népszavazás árán is folytatják a csatát a kilépésért.
(Borítókép: Toby Melville / Reuters)