Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor és V4-es társai felkérték Angela Merkelt az Európai Tanács élére

2019. május 25., szombat 08:52

Orbán Viktor állítólag a másik három visegrádi állam kormányfőjével együtt az akarta, hogy Angela Merkel legyen Donald Tusk utódja az Európai Tanács élén, írja a Die Welt, amelyet a Népszava vett észre. A német lap információi szerint a V4-es kormányfők

két hete a nagyszebeni uniós csúcson kérdezték meg a kancellárt, nem akarja-e átvenni a posztot.

Ezt több, egymástól független forrás is megerősítette. A cikk szerint az történt, hogy öten az ülés előtt leültek egymással egy különtárgyalásra és a V4-ek ekkor terjesztették elő ötletüket. A kezdeményezés azért meglepő, mert Orbán, valamint lengyel kollégája főleg a menekültpolitikai kapcsán élesen bírálja a német politikát. 

A Die Welt diplomáciai forrásai ugyanakkor utaltak arra, hogy a visegrádiak a Tanácsból erős ellensúlyt akarnak csinálni az Európai Bizottsággal szemben, ehhez pedig erős, befolyásos vezetőt szeretnének a lengyel belpolitikába visszatérő Tusk utódjául. A Merkellel fennálló nézetkülönbségek pedig éppen azért nem érdekesek, mert a Tanács első embere alapjában véve közvetítői feladatkört tölt be. Ráadásul egyszerre két német politikai szereplő aligha tölthetné be az elvileg egymás ellensúlyaként is működő politikai intézmények vezetői tisztségét, tehát Orbán már ezen a csúcson nyíltan szembefordult a bizottsági elnöki posztra aspiráló, szinten német néppárti Manfred Weberrel.

A kancellár, aki korábban már többször nyilvánosan elutasította a tisztséget, ezúttal is elhárította a felkérést. Arra hivatkozott, a tisztséget inkább egy fiatalabbnak kellene betöltenie. 

Korábban többször írtunk a Merkel politikai jövőjét érintő találgatásokról, ahogyan arról is, hogy egy héttel ezelőtt megerősítette: kancellári megbízatásának lejárta után semmiféle politikai funkciót nem kíván betölteni, sem odahaza, sem Európában.

Rovatok