Index Vakbarát Hírportál

Izraeli államfő: Nem válaszolhatunk megadással az antiszemitizmusra

2019. május 26., vasárnap 14:10

Reuven Rivlin izraeli államelnök vasárnap megdöbbenését fejezte ki, hogy Németországban már hivatalosan sem javasolják a zsidóknak a kipa nyilvános viselését – írja az MTI.

Tudomásul vesszük és értékeljük a német kormány morális pozícióját és az ott élő zsidó közösség melletti elköteleződését, de a velük kapcsolatos félelmek, és az antiszemitizmussal szembeni kapituláció ismét azt támasztja alá, hogy a zsidók nincsenek biztonságban Németországban.

– mondta az államfő vasárnap, reagálva arra a szombati lapinterjúban, melyben a német antiszemitizmus elleni kormánybiztos, Felix Klein a biztonságuk érdekében azt javasolta az ott élő zsidóknak, hogy nyilvánosan ne viseljenek kipát.

Rivlin elmondta, hogy mélyen megdöbbentette ez a kijelentés, mert a zsidók vallásszabadságát csak a német kormány és annak rendvédelmi szervei tudják garantálni. Kiemelte, a zsidóság sosem fog meghunyászkodással reagálni az antiszemitizmusra, és elvárják, hogy a szövetségeseik se tegyenek így.

Klein a Funke médiacsoport lapjaiban szombaton megjelent interjújában fejtette ki, hogy korábban úgy gondolta, Németországban bárki bárhol viselhet kipát, hiszen emiatt semmilyen bántódás nem érheti, de a véleménye mostanra megváltozott. Nem sokkal később Horst Seehofer német belügyminiszter is megszólalt az ügyben, aki leszögezte: az államnak garantálnia kell a vallásgyakorlás szabadságát, ezért a hatóságok nagyobb éberségére és határozottabb fellépésére van szükség.

Németországban 2018-ban 1646 antiszemita bűncselekményt jegyeztek fel, mintegy 10 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az erőszakig fajuló antiszemita támadások száma 37-ről 62-re nőtt a tavalyi évben.

Rovatok