Index Vakbarát Hírportál

Két lemondott minisztere is bejelentkezett Theresa May utódjának

2019. május 26., vasárnap 07:42

Két korábbi kormánytag is bejelentette, hogy elindul a brit Konzervatív Párt, ezzel az ország vezetéséért, miután a miniszterelnök Theresa May pénteken bejelentette, hogy június 7-én lemond – írja a BBC.

May körül az EU-val kialkudott kilépési megállapodásának sorozatos alsóházi leszavazása után a héten teljesen elfogyott a levegő. Új brexitjavaslatait a párton belüli ellenfelei és a Munkáspárt is támadta, pedig pont az ellenzék felé próbált nyitni. Egyre többen követelték a lemondását, és azzal is nőtt rajta a nyomás, hogy a helyhatósági után az EP-választáson is óriási vereségre számíthat a pártja. Az új kormányfő megörökli a brexit körüli patthelyzetet. A kilépésnek a mostani állás szerint október 31. a határideje.

A megüresedő kormányfői székéért már többen is bejelentkeztek, a két legújabb jelölt May két korábbi minisztere. Dominic Raab éppen a brexitért felelős miniszter volt, amíg tavaly novemberben le nem mondott. A döntését akkor azzal indokolta, hogy nem tudná jó lelkiismerettel támogatni az akkor bemutatott megállapodástervezetet, mert az szerinte veszélyezteti Nagy-Britannia integritását.

Andrea Leadsom az alsóházi ügymenet irányításáért felelős kabinettagként fontos szerepet töltött be May kormányában. Ő szerdán, a brit EP-választások előestéjén mondott le. Korábban környezetvédelmi miniszter is volt.

Raab a brexitről vasárnap azt nyilatkozta, preferálná a megállapodást, de Nagy-Britanniának legkésőbb október 31-ig enélkül is el kell hagynia az Európai Uniót. Leadsom is azt mondta, szükség esetén a megállapodás nélküli brexitet is támogatja, mert szerinte ahhoz, "hogy sikerrel járj egy tárgyaláson, késznek kell lenned arra, hogy otthagyd".

A két új indulóval már heten jelentkeztek be May utódjának:

A Sunday Times brit lap információja szerint várhatóan Michael Gove környezetvédelmi miniszter is csatlakozni fog a fentiekhez.

A jelöltek közül 313 elektor fogja kiválasztani az indulók körét, akik közül a 124 ezer párttal választja majd ki a győztest. A június 7-n lemondó May a bejelentése szerint addig marad, amíg ki nem választják utódját, ez legkésőbb június végéig megtörténhet.

Rovatok