Index Vakbarát Hírportál

Gigantikus jégtörőkkel aknáznák ki az oroszok az Északi-sarkot

2019. május 26., vasárnap 10:01

Szombaton mutatta be legújabb, nukleáris meghajtású jégtörő hajóját Oroszország, ami az Arktisz kereskedelmi célú kiaknázására létrehozott programjuk részeként jött létre – írja a Reuters.

Az Ural névre hallgató hajóról Szentpéterváron rántották le a leplet, ahol az is kiderült, hogy 2022-ig még két hasonló, az Arktika és a Sibir is megérkezik majd, a trió tagjai pedig végső állapotukban a világ legnagyobb és legerősebb jégtörő hajói lesznek majd. Az Ural 75 fős legénység befogadására lesz képes, és akár három méter vastag jégen is képes lesz majd áttörni.

A hajókkal az oroszok a klímaváltozásra akarnak reagálni, úgy gondolják ugyanis, hogy hamarosan egész évben lehet majd hajózni az Északi-tengeren, egészen pontosan a Murmanszktól a bering-szorosig tartó útvonalon. A három óriást a Roszatommal közösen alkották meg, a cég vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy a három hajó kulcsfontosságú lehet abban, hogy elérjék a folyamatos működést.

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban arról beszélt, hogy 2035-re legalább 13 nehézsúlyú jégtörőt állítanának szolgálatba az Északi-sark környékén, melyből kilencet nukleáris energia hajtana. Moszkva jelenleg abban bízik, hogy a projekt segítségével megelőzheti Kanadát, az Egyesült Államokat, Norvégiát és Kínát is az északi területekért folytatott versenyfutásban.

Rovatok