Index Vakbarát Hírportál

Új választás lehet Izraelben, ha nem jutnak dűlőre az ultraortodoxok besorozását illetően

2019. május 27., hétfő 19:11 | aznap frissítve

Augusztus 27-ére tűzhetik ki a következő parlamenti választásokat Izraelben, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök nem tud kormányt alakítani, miután válságba kerültek a koalíciós egyeztetések, írja az MTI. Ugyanis Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek szerda éjfélig kell bejelentenie új, ötödik kormányának megalakítását, de Netanjahu mindeddig nem jutott dűlőre a jobboldali nacionalista Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) nevű párt vezetőjével, Avigdor Libermannal.

Liberman – aki korábban védelmi miniszter is volt – a már megszavazott bevonulási törvény változatlan szövegű végleges elfogadásától tette függővé részvételét új kormányában, viszont ezt a feltételt a vallásos pártok egységesen elutasítják. A törvény kötelezné azokat az ultraortodox zsidókat is a katonai szolgálatra, akik ez idáig mentesültek alóla, írja a Haaretz. 

Liberman azt mondta, hogy nem tartja elfogadhatónak a vallási törvényeken alapuló kormány lehetőségét, és inkább új választásokat tartana, ugyanis egyik-másik jelöltet sem támogat a koalíció élére. Ezért vasárnap már a választások megismétlésével fenyegetőztek a kormányzó jobboldali Likud párt vezető politikusai az izraeli médiában, és Mose Gafni, a vallásosok egyik vezetője azzal vádolta a rádióban Libermant, hogy Netanjahu megbuktatására tör.

Az izraeli parlament, a kneszet többsége a hétfő este rendezett előszavazáson elfogadta a kormányzó jobboldali Likud párt javaslatát a parlament feloszlatásáról, jelentette a 13-as izraeli kereskedelmi tévé hétfőn.

Ha Netanjahunak mégsem sikerülne szerdáig kormányt alakítania, akkor elvileg egyszerű többséggel elérheti a frissen megválasztott kneszet feloszlatását, és új választások kiírását, vagy tájékoztathatja Reuven Rivlin államelnököt, hogy nem sikerült új kormányt létrehoznia.

Rivlin elvileg felkérheti a Likud párt egy másik politikusát is, de ha Rivlin elnök három kormányfőjelöltje sem tudna megbirkózni a kormány felállításának feladatával a kneszet jelenlegi pártjaival, akkor a helyi törvények értelmében új választásokat kell kiírni három hónapon belül.

Rovatok