Index Vakbarát Hírportál

USA: Iráni aknával lékeltek meg négy tartályhajót

2019. május 29., szerda 16:59

Nagyon valószínű, hogy Irán áll az Egyesült Arab Emírségek partjai közelében tartályhajók ellen elkövetett szabotázsakciók és a szaúd-arábiai kőolajterminál elleni támadási kísérlet mögött.

- jelentette ki John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerdán az emírségekbeli Abu-Dzabiban tett látogatása alatt.

Május 12-én az emírségekbeli el-Fudzseira kikötője közelében, a Perzsa-öböl bejáratánál négy tartályhajót - két szaúdit, egy emírségekbelit és egy norvégot - támadtak meg tengeri aknával (pontosabban a hajótestekhez tapasztott robbanószerkezettel). A másik incidens pedig az Arab-félsziget nyugati partjainál történt, ahol a kelet-nyugati irányú vezeték végén, a Vörös-tenger partján lévő Janbunál található létesítményekre engedtek rá néhány drónt az Irán által támogatott, Szaúd-Arábia által sanyargatott jemeni síita gerillák.

Bolton – bizonyítékokkal nem szolgálva – állította, hogy "szinte bizonyosan Iránból valók" azok az aknák, amelyekkel végrehajtották a támadást.Ez az első eset, hogy az USA – meg úgy áltlaában bármely ország – egyértelműen Iránt gyanúsította volna meg a régió globális szempontból legérzékenyebb területe, az olajkereskedelem elleni, nyilvánvalóan csak figyelmeztető szándékkal elkövetett akciókkal.

Irán azonban szerdán azzal utasította vissza Bolton gyanúsítását, hogy

Egyáltalán nem furcsa, hogy felvetették ezt a nevetséges állítást egy olyan találkozón, melynek résztvevői régóta Irán-ellenességükről ismertek... Irán stratégiai türelme, ébersége és védelmi elszántsága hatástalanítja Bolton és más háborús uszítók gonosz cselszövését.

Bolton arról is beszélt az USA hű szövetségesének számító, a jemeni polgárháborúban kétes hátterű zsoldoscsapatokkal emberi jogi szempontból kétes tevékenységet folytató Emírségekben, hogy

Iránnak nincs oka felmondani a nagyhatalmakkal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodást [amit ugye az Egyesült Államok már felmondott], csak abban az esetben, ha atomfegyvert akar kifejleszteni, és az ehhez szükséges időt le akarja rövidíteni.

John Bolton egyébként évtizedek óta ismert azon kijelentéseiről, írásairól, melyek egy Irán elleni katonai intervenciót szorgalmaznak, és ezen szándékát akkor sem rejtette véka alá, amikor Donald Trump az egykori ENSZ-nagykövetet leszerződtette a Fox News stúdiójából a Fehér Házba. Csakhogy Bolton Irán-ellenességétől még a harcias retorikát kedvelő, de a tényleges katonai akcióktól irtózó Trump is elidegenedett; az elnök többször is leszögezte, hogy nem akar háborút Teheránnal, arra biztatta Róháni elnököt, hogy hívja fel, ha új megállapodást akar, hétfőn pedig méltatta Abe Sinzó japán kormányfő közvetítői szándékait.

Irán eddig kereken visszautasított minden amerikai ajánlatot, és azzal vádolta Washingtont, hogy az iráni nukleáris megállapodás 2018-as felmondása óta bevezetett szankciókkal csak megkeseríti az irániak millióinak életét, és regionális válságot kavar. Azonban Irán a Közel-Kelet számos konfliktusában számít főszereplőnek, és az Egyesült Államok szankciói lényegében ezen hatalmi törekvések elfojtásáról is szólnak

(MTI/Reuters)

Rovatok