Index Vakbarát Hírportál

Ötvenezer tanár tüntetett Új-Zélandon

2019. május 29., szerda 06:09

Magasabb bérért és jobb munkakörülményekért tüntetett szerdán ötvenezer tanár Új-Zélandon, írja az MTI. Ez volt az ország történetének eddigi legnagyobb ilyen demonstrációja.

Az ország iskoláinak fele zárva maradt. A szervezők azt írták, az oktatásban az elmúlt évtizedben krónikussá vált az alulfizetettség és a tanárok túlhajszolása, ami ahhoz vezetett, hogy 

egyre több tanár hagyja el a szakmáját.

A tanárok szakszervezetei több mint ötven tiltakozó megmozdulást és menetet tartottak Új-Zélandon, beleértve azt is, amelyet a wellingtoni parlament épülete elé szerveztek.

A kormánnyal folytatott párbeszéd egy éve megakadt. Az általános iskolai tanárok az Új-zélandi Munkáspárt 2017-es hatalomra kerülése óta már háromszor vonultak az utcákra, a középiskolai tanárok pedig most első alkalommal csatlakoztak hozzájuk.

A kormány kitart amellett, hogy nem módosít a négy évre benyújtott ajánlatán.

Május elején a kormány azt is bejelentette, hogy a tanárhiány megoldására az elkövetkező évben 3280 új tanárt képez.

(Borítókép: Hagen Hopkins/Getty Images Hungary)

Rovatok