Index Vakbarát Hírportál

Szakadó esőben várják tízezrek a pápát Csíksomlyón

2019. június 1., szombat 08:17 | aznap frissítve

Hajnal óta folyamatosan áramlanak a Ferenc pápa látogatására érkező zarándokok Csíksomlyóra. Már kora reggel tekintélyes tömeg volt a két hegy, a Kissomlyó és a Nagysomlyó közötti nyeregben, a kegyhelyen, ahol a pápai szentmise 11.30-kor (magyar idő szerint ez fél 11) kezdődik. Még csak pirkadt, amikor a román csendőrök, biztonságiak lényegében az egész várost lezárták, mindenhol óriási a készültség.

A magyarországi zarándokvonat és a többi járat többsége is befutott már legkésőbb ekkora, a moldvai csángók is nagyon korán érkeztek vagy 40 autóbusszal. A zarándokok az utolsó kilométereket gyalog teszik meg a Bazilika felé, ahol egész éjjel tartott a virrasztás, vagy rögtön felmennek a hegyre, hogy beterelődjenek a regisztrációjuk szerinti karámokba, és ott várják bőrig ázva az ömlő esőben a pápa érkezését.

Viharban és napsütésben Mária palástjának oltalmában

Ez a címe a helyszínen osztogatott információs füzetnek, de ezek közül az utóbbiról ezúttal nincs szó, fizikai védelmet pedig legfeljebb csak az esőkabátok nyújtanak egy darabig, de egy idő után már azok sem jelentenek sokat. A hajnal hat után rákezdő, hamarosan már zuhogó eső egyetlen nagy párafelhőbe borítja a csíksomlyói nyerget; a fák közé sincs már értelme behúzódni, mindenhonnan ömlik a víz.

110 ezren regisztráltak a csíksomlyói pápalátogatásra, a történelmi napra, amikor először jön katolikus egyházfő Erdélybe, de ennél is több embert várnak, többségében magyarokat, de vannak román nyelvű római katolikusok, görögkatolikusok is sokan. Ez Ferenc pápa romániai vizitjének a középső napja: a pápa Bukarest és Iasi után Marosvásárhely váratlan érintésével érkezik Csíkszeredára, mielőtt vasárnap Balázsfalvára megy. Csíksomlyón, a legismertebb Kárpát-medencei zarándokhelyen az Index is ott van, még jelentkezünk.

Helyszíni  tudósításunkat itt  olvashatják.

Böjte Csaba erdélyi szerzetessel is beszéltünk a látogatás előtti napon Csíksomlyón. Azt mondta, ők minden áron hűek lesznek a pápához, és ő személy szerint is jó pápának tartja Ferencet.

Böjte Csaba: Ferenc pápa nagyfiú, könnyű félremagyarázni a szavait

Rovatok