Index Vakbarát Hírportál

Rodrigo Duterte most éppen azt állítja, hogy ő egy "kigyógyult meleg"

2019. június 4., kedd 11:39 | aznap frissítve

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök most éppen azzal állt a nyilvánosság elé, hogy korábban meleg volt, még mielőtt kigyógyította volna magát ebből az állapotból. A CNN beszámolója szerint a hangzatos kijelentéseiről ismert elnök Tokióban egy, a filippínó közösséghez intézett beszédében csütörtökön beszélt erről.

Duterte beszédében riválisát és kritikusát, Antonio Trillanest úgy igyekezett támadni, hogy azt állította: "ő és én hasonlóak voltunk", csakhogy "én kigyógyítottam magam". Duterte ezután arról beszélt, hogy "egy kicsit melegnek érezte magát", még az előző házassága idején.

Az elnök azzal állt elő, hogy "a szép nők gyógyították meg", és hogy jelenlegi partnerének köszönhetően "újra férfi lett".

Duterte egyébként már nem először beszélt erről a témáról – meglehetősen ellentmondásosan. A Fülöp-szigeteki elnök támogatja, hogy azonos nemű párok is házasságot köthessenek, bár korábban élesen támadta azokat a nyugati országokat, akik ezt lehetővé teszik. Duterte szülővárosában, Davaóban 2017-ben egy LMBT-rendezvényen jelentette be:

Támogatom az azonos neműek házasságát, ha ez a modern idők trendje. Amennyiben ez boldogabbá tesz titeket, akkor mellette állok.

Az elnök szerint felesleges olyan erkölcsöket betartani, amelyek elavultak és biztosította őket, hogy kormánya elismeri az LMBT közösség fontosságát a társadalomban. Duterte arról is beszámolt, hogy vannak meleg rokonai, és korábban őt is foglalkoztatta a biszexualitás gondolata.

Rovatok