Index Vakbarát Hírportál

Németországban 85 beteg halálában mondták ki bűnösnek a sorozatgyilkos ápolót

2019. június 6., csütörtök 10:35 | aznap frissítve

Kilencvenhét beteg meggyilkolásával vádolták, végül 85 ember halálában mondták ki bűnösnek Németországban azt az egykori ápolót, aki 2000 és 2005 között halálos gyógyszeradagot adott be betegeinek, hogy újraéleszthesse őket.

Az oldenburgi bíróságon zajló per Németország háború utáni történelmének legnagyobb sorozatgyilkossági pere:

a második világháború óta nem volt olyan ember Németországban, aki több emberölésért lenne felelős, mint a 42 éves Niels Högel.

A férfit 2015-ben már bűnösnek mondták ki és életfogytiglanra ítélték, de akkor még csak két halálesetet és két emberölési kísérletet tudtak rábizonyítani. Később bevallotta, hogy még több embert ölt meg, ekkor szélesítették ki a nyomozást. A bíróság az új eljárással az áldozatoknak kívánt igazságot szolgáltatni.

Az új eljárásban az ügyészség eredetileg 100 gyilkossággal gyanúsította meg az ápolót, amelyek közül végül 97-et láttak bizonyíthatónak. A férfi ügyvédjei ezzel szemben úgy látták: legfeljebb 55 esetre van kielégítő bizonyíték, 14 esetben legfeljebb emberölés kísérlete állhat fenn, 31 esetben viszont védencük nem bűnös.  

A gyanú szerint Högel még ennél is több emberrel végezhetett, de mivel a potenciális áldozatok egy részét elhamvasztották, ezekben az esetekben már sosem fog kiderülni az igazság.

Niels Högel apja foglalkozását követve 20 évesen végezte elé az ápolói képzést.  Wilhelmshavenben kezdett el dolgozni, de az ott töltött két évében nem találtak arra utaló jelet, hogy pácienseket gyilkolt volna.

1999-ben került az oldenburgi szívsebészeti klinika intenzív osztályára. Kollégái úgy emlékeztek rá, mint lelkes, önálló és kiváló munkaerőre. Amikor egy beteg a klinikai halál állapotába került, Niels Högel azonnal ott termett, és megkezdte az újraélesztést.

2001-ben Högel a klinikán történt halálesetek 60 százalékánál jelen volt. A férfi később azt mondta: attól tartott, hogy kirúgják, ezért bizonyítani akart feletteseinek. Az ápoló ebben az időben öt különböző gyógyszert használt ahhoz, hogy egyes betegeknél előidézze a halált, majd újraélessze őket. 2002-ben jó munkahelyi értékelést kapott, amiben ez szerepelt:

Körültekintően, lelkiismeretesen és önállóan dolgozott. Kritikus helyzetekben átgondoltan és szakszerűen cselekedett. 

Később derült ki, hogy Högel ebben az időszakban legalább 30 ember haláláért lehetett felelős.

A férfi 2002-től a delmenhorsti klinikán folytatta pályafutását. Mint később kiderült: már a munkába állása utáni első héten kapcsolatba hozható volt vele egy haláleset. Az itt töltött három éve alatt meredek emelkedett a halálozási arány az osztályon. Az elhunyt 411 ember közül 321-en akkor haltak meg, amikor ő volt beosztásban.

A későbbi vizsgálatok során az is kiderült, hogy ebben az időszakban egy bizonyos szívritmus-szabályzó gyógyszer felhasználása a hétszeresére emelkedett meg az osztályon ahhoz az időszakhoz képest, amikor még nem dolgozott ott. Ez a gyógyszer befolyásolja a szív elektromos működését azáltal, hogy csökkenti a pitvari és a kamrai ingerületvezetés sebességét.

Az akkor 28 éves Höger 2005. október 22-én is ezt a gyógyszert adta be egy betegnek, de ez feltűnt egy nővérnek. A 63 éves beteg nem sokkal később meghalt. A boncolás során megállapították, hogy az ápoló orvosi engedély nélkül adta be a gyógyszert, ezért értesítették a rendőrséget. A nyomozás adatai szerint a férfi a delmenhorsti klinikán legalább 60 beteg haláláért lehetett felelős. 

A férfi ellen 2006-ban még csak egy rendbeli emberölés kísérlete miatt indult büntetőper, a kollégája által felfedezett eset miatt. A 2008-as jogerős ítélet hét és fél börtönt szabott ki neki. Az akkori médiafigyelem hatására azonban egy a delmenhorsti klinikán 2003-ban elhunyt nő lánya is gyanút fogott. Emlékezett ugyanis arra, hogy az ő édesanyját is Höger ápolta a klinikán. A nő 2009-ben exhumáltatta édesanyja holttestét, és egy vizsgálat itt is bizonyította a szervezetben egy a beteg számára fel nem írt szívritmus-szabályozó gyógyszer jelenlétét. 2010-ben ezután hét másik holttestet exhumált és vizsgáltatott meg az ügyészség.  

A Högert 2015-ben ennek eredményeképpen ítélték két rendbeli emberölés és két rendbeli emberölés kísérlete miatt életfogytiglanra. Az újabb vizsgálat azután indult, amikor Höger a börtönben a zárkatársának azt mondta: "ötvennél abbahagytam a számolást". Addig az ügyészség azt feltételezte, hogy a férfi csak a  delmenhorsti klinikán követett el gyilkosságokat. A nyomozást ezután az oldenburgi klinikán töltött évekre is kiterjesztették.  

Rovatok