Index Vakbarát Hírportál

A román külügy szerint a magyarok szították a feszültséget az úzvölgyi temetőben

2019. június 7., péntek 17:07 | aznap frissítve

Elutasította a bukaresti külügyminisztérium pénteken az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára által megfogalmazott vádakat és azok hangnemét - közölte az MTI péntek késő délután. 

A bukaresti külügy az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában úgy értékelte: a magyar tisztségviselők szították a feszültséget, miközben a román fél folyamatosan nyugalomra intett és mindkét közösség által elfogadható, kiegyensúlyozott megoldást szorgalmazott.

Bukarest a katonai temető "nemzetközi" jellegét hangsúlyozta, ahol minden államnak joga van ott elhantolt hőseire emlékezni. A kommüniké idézte a közrendet csütörtökön biztosító karhatalmi erők jelentését, miszerint a résztvevők sem egymással, sem a rendfenntartókkal szemben nem folyamodtak erőszakhoz.

Pénteken bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet.

Csütörtökön székelyföldi civilek élőlánccal próbálták megakadályozni, hogy román csoportok bejuthassanak az úzvölgyi katonatemetőbe, ahol egy törvénytelenül állított román parcellát és emlékművet akartak felavatni. Magyar kereszteket dobáltak ki román szélsőségesek a több, mint száz éves erdélyi temetőből. Az erőszakos eseményekről videó is készült:

Videofelvételen az úzvölgyi temetőgyalázás

Rongálás miatt nyomoznak

Annak ellenére, hogy több videó is készült a rendbontásról, és a román csendőrség is végig videózta az egészet, a román rendőrség csak rongálás miatt indított nyomozást az ügyben. 

A csendőrség közölte, hogy bár az események alatt feszült pillanatok is voltak, azok nem voltak olyan jellegűek, hogy szükségessé tegyék a tömegoszlatást.

A temetőbe benyomulók összetörték a székely kapu szárnyait, és kihúzták földből és szétdobálták azoknak a magyar katonáknak a mogyoróágakból rögtönzött névtáblás keresztjeit, amikre a negyedik sor betonkereszt került. A magyar katonák fakeresztjeiben, és a temető kerítésében azonban nem tettek kárt.

A temetőben darmanesti-i munkásokkal is találkoztak, akik a polgármester megbízásából a kapu megjavításának a lehetőségét mérték fel.

Lemondást követelnek

Közben az RMDSZ a román belügyminiszter és Hargita megye prefektusának lemondását követeli az incidensek miatt.  Kelemen Hunor szerint ami a katonatemetőben történt, az nemcsak provokáció, hanem történelemhamisítás, területfoglalás és a múlt meggyalázása is egyben.

A pártelnök szerint a rendőrök vagy nem akarták, vagy nem tudták megakadályozni a dulakodást és a kegyeletsértést, és bármelyik történt, mindkét esetben óriási a baj. Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. 

Az EMNP és az MPP is feljelentést tesz

Mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mind a Magyar Polgári Párt (MPP) feljelentést tesz a romániai ügyészségen az incidens miatt. Az MPP a temetőben történt rongálások miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést, kártérítést követelve a sírkertben tett rongálásokért. A szervezet bízik abban, hogy a rendőrség birtokában lévő dokumentumok alapján rövid időn belül kézre keríthetők és felelősségre vonhatók a tettesek.

Az EMNP is közölte, hogy ismeretlen tettes ellen gyűlöletkeltésért és rongálásért ügyészségi feljelentést tesz a csütörtök esti incidens miatt, amikor "lincshangulat alakult" ki a temetőnél. Az erdélyi Néppárt, a belügyminiszter és a Hargita megyei prefektus lemondását is követeli, valamint nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza. 

Borítókép: Hargita megyei magyarok akik élõláncot alkotva próbálták megakadályozni hogy ortodox szertartás keretében felszenteljék a temetõben törvénysértõen létesített román emlékmûvet és parcellát 2019. június 6-án. A románok erõszakkal bevonultak és megtartották a szertartást. MTI/Veres Nándor

Rovatok