1200 oldalas jelentéssel és 231 követelés megfogalmazásával lezárult az a majdnem három évig tartó munka, amellyel a kanadai kormány felkérésére egy bizottság megpróbálta megérteni, mi okozza, hogy döbbenetesen sok őslakos lány és asszony élete ér tragikus véget. Az élet szinte minden területét lefedő követelések összeadódva irreálisnak látszó elvárást rajzolnak ki: a világot kellene lényegében egy jobb, igazságosabb hellyé tenni azért, hogy az őslakos nők biztonságban legyenek. A miniszterelnök, Justin Trudeau fogadkozott, hogy nem hagyja a polcon porosodni a végre valahára elkészült anyagot, hanem rá építve akciótervet készítenek, és nekifognak a változtatásnak.
A kanadai Jo Gunning lánya, Rene 2005-ben tűnt el. A Brit Columbia északkeleti részébe valósi 19 éves lányt utoljára egy edmontoni bevásárlóközpontban látták, ahol összebarátkozott a 16 éves Krystle Knott-tal. A lányok azt mondták a barátaiknak, hogy hazastoppolnak. A földi maradványaikat hat évvel később találták meg a préri mellett, Albertában. Soha senki ellen nem emeltek vádat a haláluk miatt.
Gunning a mai napig minden egyes nap szenved a lánya hiányától, beszélnie sem lett könnyebb róla, de mégis megtette vasárnap Ottawában azon a gyülekezésen, ahová Kanada minden tájáról érkeztek gyászoló emberek fényképeket szorongatva elvesztett szeretteikről. Ekkor volt az előestéje egy általuk régen várt napnak. Hétfőre hirdették meg az ünnepélyes bemutatását annak a közel három évig készülő jelentésnek, amelytől a saját igazságaik kimondását, a tragédiájuk okainak megértését és valamiféle jóvátételhez vezető változás elindítását remélhették.
Kanadában a nyolcvanas évek óta több mint 4 ezer őslakos lány és asszony tűnt el nyomtalanul vagy vált gyilkosság áldozatává. (Az 1982-es kanadai Alkotmány az őslakosok három csoportját említi: az indiánokként ismert Első Népek, a régebben eszkimó néven ismert inuitok, illetve a métisek (meszticek), akiknek különböző etnikumú felmenői vannak.)
Jo Gunning még a szerencsésebbek közé sorolja magát, mert az ő lányának legalább a maradványai meglettek. Ahogy a CBC riportjából kiderült: nem most vasárnap járt először a fővárosban, ott volt már öt évvel ezelőtt is, amikor a sorstársaival együtt azért tüntettek, hogy Kanada járjon a végére, mégis mi folyik az országban.
A nagyszabású vizsgálat elindítása Justin Trudeau egyik választási ígérete volt, és a kanadai miniszterelnök nem sokkal a hivatalba lépése után be is jelentette, hogy nekifog az ígéret beváltásának. A vizsgálat tényleges megindítását 2016. augusztus 3-án jelentette be a kanadai kormány, és az év szeptemberében látott munkához a felállított öttagú bizottság egy őslakos bírónő, Marion Buller vezetésével. Eredetileg 2018. december 31. volt a jelentés beadásának a határideje, de addigra épp csak hogy végeztek az érintett emberek tömegeinek a meghallgatásával, az elemzésbe és a következtetések levonásába még bele sem fogtak.
Úgy kalkuláltak, hogy még két egész évre volna szükségük a munka tisztességes befejezéséhez, és nem voltak boldogok, amikor az illetékes miniszter csak fél évnyi hosszabbítást engedélyezett. Buller azzal vádolta a kormányt, hogy az ősszel esedékes választásokhoz igazítják a jelentés időzítését, a miniszter pedig azzal védte a döntést, hogy a gyászoló családok szempontja a legfontosabb, ne kelljen még tovább várniuk. A bizottság így hát a saját mércéje szerint kapkodni kényszerült, de idén tavasz végére így is egy gigantikus méretű anyag állt össze. A munkába összesen 2386-an segítettek be, köztük 1484 gyászoló családtag vagy túlélő tette hozzá a saját gondolatait.
A bizottság végső jelentése 1200 oldal hosszú és 231 követelést fogalmaz meg. A legijesztőbb megállapítása, hogy
az őslakos nők 12-szer nagyobb valószínűséggel válnak gyilkosság áldozatává vagy tűnnek el, mint bármelyik másik demográfiai csoport tagjai Kanadában, és 16-szor gyakrabban ér ilyen tragikus véget az életük, mint a fehér nőké.
Őslakos nők és kislányok tették ki a 2001 és 2015 között elkövetett gyilkosságok áldozatainak közel 25 százalékát. Eközben a kanadai őslakosok aránya a lakosság egészéhez képest csupán körülbelül 4,3 százalék.
Ahogy arra számítani lehetett, a bizottság munkája nem egyszerű, jól megfogható válaszokat azonosított a miértekre, nem az derült ki, hogy sorozatgyilkosok vadásznak (bár egyébként ilyenre is volt példa) kifejezetten az őslakos nőkre. A jelentés Bullerék megfogalmazása szerint azokról a rendszerszintű tényezőkről szól, amelyek az őslakos nőket sújtó járványszerű erőszakhoz és annak megtűréséhez vezetnek.
Az őslakosok gyakran nyomorúságos körülmények között élnek Kanadában, hátrányok sújtják őket az élet szinte minden területén az orvosi ellátástól kezdve az oktatáson át a munkaerőpiacig és a lakhatásig, sok helyen még a tiszta ivóvíz is problémát jelent.
A jelentés alapállítása, hogy az őslakosok jogainak, az emberi jogoknak az ismétlődő és tudatos megsértése a gyökere a problémának, éppen ezért jogi és társadalmi változások sokaságára van szükség az erőszakhullám megállításához.
Az eltűnt, meggyilkolt őslakos nők sok esetben családon belüli, kapcsolati erőszak áldozatává váltak. Még mielőtt a bizottság felállt volna, 2015-ben a kanadai rendőrség közölte: az előző két évben elkövetett, őslakos életet követelő gyilkosságok számait elemezve arra jutottak, hogy az esetek mintegy 70 százalékában az elkövető maga is őslakos volt. A jelentés hétfői bemutatásakor elhangzott, hogy ez az arányszám nem mutat teljes képet, például azért nem, mert a mögötte álló esetszám mindössze 32, ami nem elég ahhoz, hogy értelmes következtetést lehessen belőle levonni. A jelentés saját arányszámmal nem állt elő, ugyanakkor a megfogalmazott követelések egy része a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet célozza.
Ilyen például, hogy tegyék elérhetőbbé és hatékonyabbá a távoltartási végzések rendszerét, illetve Btk.-szigorítással a mostaninál keményebb büntetésekkel fenyegessék a partnerüket bántalmazó férfiakat. Azok a gyilkosságok, ahol előzményként már megjelent a párkapcsolati erőszak, a legszigorúbb elbírálás alá eső emberölési esetek közé számítsanak, követelik a jelentésben.
Abban, hogy az őslakos nőket sújtó erőszak ilyen szintre jutott, a jelentés szerint alapvető szerepe van a hatóságok hozzáállásának.
Túl gyakori a közöny és túl erősen hatnak az előítéletek, aminek az az eredménye, hogy az őslakos női áldozatok ügyében folyó nyomozásokat másképp kezelik, mint a többit, és ennek köszönhetően ritkábban is oldják meg az ilyen ügyeket.
És még akkor is, ha netán megvan a tettes, és még esély is mutatkozna az elítéltetésére: az ügyészek őslakos nők ügyeiben az átlagnál jobban hajlanak a vádalkus megegyezésre, az elkövető pedig a beismerésért cserébe enyhe büntetéssel megússza a tettét.
Van a kanadai igazságszolgáltatásnak egy olyan eleme is, amely eredetileg az őslakosoknak kedvezne, de a jelentés szerint végül ez is visszaüt az erőszakot elszenvedő őslakos nőkre. A Gladue-irányelv értemében a bíróságokon az ítélet kiszabásakor, egyfajta enyhítő körülményként számításba kell venni az elkövető őslakos mivoltát. Egykor arra próbáltak ezzel reagálni, hogy az őslakosokat hátrányok sújtják az igazságügyi rendszeren belül és kívül is, és részben emiatt felülreprezentáltak a börtönökben. A jelentés készítői szerint az a baj – ezt sok érintett túlélő és gyászoló családtag szóba hozta nekik –, hogy az elkövetők egy része úgy kezeli az irányelv létezését, mint afféle „Ingyen szabadulhatsz a börtönből” kártyát.
A jelentéshez kapcsolódik egy 24 órában hívható segélyvonal és egy művészeti projekt is. A megfogalmazott 231 követelésnek csak egy része olyan konkrét reform, mint a Btk.-szigorítás. A címzettek között nemcsak a kormány illetve különféle kormányzati és közigazgatási szervek vannak, hanem különféle iparágakat és végső soron minden egyes kanadai embert is megszólítanak. Az átlagemberektől azt várják, hogy lépjenek fel az erőszak ellen, ha találkoznak vele, és tanulmányozzák Kanada történelmét, azon belül is az őslakosokét, az ő kultúrájukat. És persze olvassák el magát a jelentést.
A legfontosabb, jól megfogható követelések teljesítésének egy része alapvető, az egész társadalmat érintő, nagy horderejű változtatást jelentene, ilyen például, hogy
A 231 követelés többsége ennél azért jóval szerényebb, kisebb területre céloz, kisebb költségigénnyel. Például:
és az áldozatok családtagjai szempontjából az egyik legfontosabb: hozzanak létre egy rendőri egységet, amely felülvizsgálja az összes megoldatlan, őslakos nőt érintő eltűnési és gyilkossági ügyet, és ha szükséges, új nyomozást indít.
A követelések egy része olyan, amit nem lehet egy-egy tollvonással, egy-egy döntéssel elintézni, garantálni. A jelentés lényegében egy tisztességesebb, igazságosabb világot követel, amikor egyszerűen azt mondja, hogy
minden őslakosnak legyen biztonságos lakhatása, tiszta vize és ennivalója.
Jo Gunning a jelentés bemutatását váró vasárnapi gyűlésen azt mondta: most már végre tetteket szeretne látni. Amikor átvette az anyagot a hétfői ünnepségen a kanadai történelmi múzeum épületében, Justin Trudeau fogadkozott a Gunninghoz hasonló családtagok százai előtt, hogy a kormánya áttanulmányozza a követeléseket, és azok megfogalmazását tettek fogják követni. Trudeau a szavát adta, hogy jelentős reformokat vezet be, és rögvest nekilát egy akcióterv kidolgozásának, nem hagyja, hogy a jelentés csak a polcon porosodjon.
Cserben hagytunk benneteket. De többé nem hagyunk cserben
– üzente.
Trudeau ugyanakkor így is csalódást okozott egyeseknek. A jelentés egy vitatott húzással genocídiumnak, azaz népirtásnak minősítette, ami a kanadai őslakos nőkkel megtörtént. Buller szerint ez elkerülhetetlenül következett abból, amit a munkájuk során feltártak. Az őslakosok tarthatatlan helyzete Kanada gyarmatosító múltjában gyökeredzik, és ez az örökség érhető tetten a mai napig, amikor például a rendőrség nem védi meg tisztességesen az őslakos nőket, vagy amikor a gyermekvédelmi rendszer hajlamos a helyben segítés, problémamegoldás helyett rögtön elvenni az őslakos gyerekeket a szüleiktől. A jelentés készítői szerint a népirtás nemcsak fizikai elpuszítással valósulhat meg, hanem genocídiumról lehet beszélni társadalmi értelemben, csoportok elpusztításaként is. A 231 követelés egyike az, hogy népirtásnak kell nevezni a történteket.
Ezt az értelmezést sok kritika érte. A CBC-nek nyilatkozó egyik társadalomtudós, Tamara Starblanket szerint a jelentés aláássa a saját renoméját azzal, hogy a népirtás szót használja, hiszen az egy nemzetközi jogi fogalom. Trudeau a maga részéről nem mondta ki ezt a szót, még akkor sem volt hajlandó erre, amikor az ünnepségen a tömegből többen is erre kérték.
A cikk elsősorban a CBC-nek a jelentéssel foglalkozó anyagaira támaszkodik.
(Borítókép: Résztvevők tartják a kezükben az eltűnt és meggyilkolt szeretteik képét a gatineau-i rendezvényen 2019. június 3-án. Fotó: Chris Wattie / Reuters)