Index Vakbarát Hírportál

Az RMDSZ ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását

2019. június 10., hétfő 14:12

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását, miután az állami intézmények nem akarták, vagy nem tudták megakadályozni a június 6-ai incidenseket

- mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Mediafax hírügynökségnek, amit az MTI idézett.

A magyar érdekképviselet vezetője arra reagált, hogy a román miniszterelnök utasítására a védelmi minisztérium megkezdte az előkészületeket a sírkert átvételére. Ugyanakkor az RMDSZ-szel szemben Szijjártó Péter a külügyminisztérium hétfői közleménye szerint a döntést tudomásul vette.

Az RMDSZ közölte, továbbra is valós párbeszédet akarnak, valamint a sírkert eredeti állapotának helyreállítását szorgalmazzák, és a magyar katonatemető melletti, vagy azzal szemben lévő üres térségben javasolnak új helyszínt a román hősök emlékművének. Kelemen Hunor szerint a katonatemető körüli botrányért Codrin Munteanu, a védelmi minisztérium főtitkára, volt Kovászna megyei prefektus felelős.

Úgy vélte, hogy amíg Munteanu - aki a székelyzászló használata elleni pereket elindította - fontos tisztséget tölt be a védelmi tárcánál, addig nem zárható ki, hogy még brutálisabb beavatkozással próbálkoznak majd az úzvölgyi katonatemetőben.

A Szabad Európa Rádió pénteken közölt értesülése szerint a temetőátalakítás ötlete a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, foglalkozik majd az úzvölgyi sírkerttel.

A magyar külügyminisztérium hétfői közlése szerint Szijjártó Péter ismét egyeztetett az ügyről telefonon Teodor Melescanu román külügyminiszterrel. Szijjártó Péter arra kérte román kollégáját, hogy a két Honvédelmi Minisztérium hadisírok gondozásáért felelős testülete minél előbb kezdje meg a konzultációkat a kétoldalú es nemzetközi kötelezettségeknek megfelelő rend helyreállítása érdekében. Mint közölték, a két miniszter megerősítette a békés megoldás szükségességét.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. Székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a románok erőszakkal benyomultak a sírkertbe, és magyar kereszteket dobáltak ki a több, mint száz éves erdélyi temetőből. A magyar külügy bekérette a román nagykövetet, aki azonban nem jelent meg.

Videofelvételen az úzvölgyi temetőgyalázás

Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb etnikai incidenséről itt írtunk részletesen:

Rovatok