Index Vakbarát Hírportál

A román védelmi tárca tárgyalni akar Magyarországgal az úzvölgyi katonai temetőről

2019. június 12., szerda 17:05 | aznap frissítve

A román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak a katonai temetők, kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében. A megbeszélésre a június 24. és 28. közötti időszakot jelölte meg szerdán kiadott közleményében.

A dokumentum szerint a román fél által javasolt egyeztetést a román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), magyar részről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei folytatnák le, írja az MTI.

A moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkertben. Múlt hét csütörtökön több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Szijjártó Péter külügyminiszter kedden a parlamentben azt mondta: az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várja el a magyar kormány a román hatóságoktól. Ezt tekintik az egyetlenegy elfogadható döntésnek.

RMDSZ-es képviselők beadványai nyomán május 9-én a román állami építkezési felügyelőség megállapította, hogy a dormánfalvi polgármesteri hivatal  törvénytelenül állította ki az építési engedélyt a román parcellára. Május 10-én a román kulturális minisztérium is megállapította, hogy jogellenesen állították fel a betonkereszteket a magyar katonák síremlékeire. A román nemzetvédelmi minisztérium május 31-i állásfoglalása szerint az idegen háborús emlékhelyek átalakítása a minisztériumnak alárendelt Hősök emléke hivatal előzetes engedélyével végezhető el, a hivatal nem adott ki ilyen hozzájárulást.

Szijjártó Péter kedden azt mondta: Magyarország folyamatosan kereste a kommunikáció lehetőségét: a magyar katonai emlékezet és hadisírgondozó igazgatóság nevében számtalanszor keresték meg a román nemzetvédelmi minisztériumot, de mindannyiszor elutasították őket. Az etnikai konfliktus megoldására a román miniszterelnök a román védelmi minisztérium kezelésébe adta a temetőt. Szijjártó tudomásul vette a döntést, de az RMDSZ ellenezte az úzvölgyi katonatemető államosítását. Az RMDSZ a sírkert eredeti állapotának helyreállítása mellett azt javasolja, hogy a magyar katonatemető melletti, vagy azzal szemben lévő üres térségben keressenek új helyszínt a román hősök emlékművének. 

  

Rovatok