Index Vakbarát Hírportál

Boris Johnson tarolt a toryk előválasztásán, hárman kiestek

2019. június 13., csütörtök 14:26

Titkos szavazást tartott a tory frakció arról, hogy ki legyen Theresa May utódja a párt élén, és ezzel a következő brit miniszterelnök is. 

Az utódválasztási versenyben tízen indultak, csak azok juthattak tovább a következő fordulókba, akiknek sikerült legalább 17 támogatói szavazatot (a saját voksukkal együtt) összegyűjteniük a 312 fős frakcióból.

Az első körben a szavazatok legtöbbjét, szám szerint 114-et a volt külügyminiszter, Boris Johnson kapta,

aki már meg is köszönte támogatását.

Ő korábban azt mondta, ha ő lesz a Konzervatív Párt új vezetője és így az új miniszterelnök, az Egyesült Királyság a brexit október 31-i határidején mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár sikerül elfogadtatni addig a Brexit-megállapodást a brit parlamentben, akár nem. 

A lista Johnson után így alakult, ezt a BBC sorolja:

Első körben azok a jelöltek estek ki a versengésből, akiknek nem sikerült legalább 17 támogatói szavazatot összeszedniük. Ők Andrea Leadsom,  a toryk alsóházi ügymenetért felelős volt vezetője (11 szavazat), Mark Harper, egykori Chief Whip (kb. a mi frakcióhelyettesünknek megfelelő pozíciót, a szavazási fegyelméért felelős főtisztviselőt takarja -  10 szavazat), és Esther  McVey, volt munkaügyi miniszter (9 szavazat).

Jövő héten újabb szavazási fordulók jönnek. Addig szavaznak a frakción belül, amíg végül két jelöltre szűkül le a versengés. Ők aztán a teljes tory párttagság elé kerülnek majd. Ha végigmegy a folyamat – és nem szállnak ki út közben maguktól jelöltek, mint legutóbb Theresa May kihívói esetében –, akkor a július 22-i héten jelenthetik be az új brit miniszterelnököt.

Rovatok