Index Vakbarát Hírportál

A kormányzó lemondatását követelte a kiengedett hongkongi tüntető

2019. június 17., hétfő 09:42

Szabadon engedése után azonnal a hongkongi kormányzó lemondatását követelte a hongkongi tiltakozások egyik emblematikus arca – írta a BBC. A 22 éves egyetemista Joshua Wong egy hónapot ült rács mögött, még a 2014-es esernyős tüntetés kapcsán, ahol a tüntetők egy része szembeszegült a rendőrökkel.

Wong szerint Hongkong kormányzójának annak ellenére is le kellene mondania, hogy ideiglenesen visszavonta a törvénytervezetet, amely jelentősen megkönnyítené a Kínán belül nagy autonómiát élvező városállamba érkező kínai menedékkérők kiadatását Pekingnek.

A hétmilliós Hongkongban a kétmilliót is megközelíthette a hétvégén tüntetők száma, ez az öt évvel korábbi tiltakozási hullámnál is jóval nagyobb megmozdulást jelent. A hatóságok egyébként 338 ezerre tették a tüntetők számát.

A Pekinghez lojálisabbnak tartott kormányzó, Carrie Lam által támogatott törvényjavaslatot azért találják aggasztónak a tiltakozók, mert veszélyezteti az 1997-ben Kína fennhatósága alá került egykori brit gyarmat garantált széleskörű autonómiáját, amelyet az „egy ország – két rendszer” elve garantál. 

Rovatok