Index Vakbarát Hírportál

Trump jövőre újra elindul az elnökségért

2019. június 19., szerda 05:02 | aznap frissítve

Donald Trump kedden este a floridai Orlandóban, több tízezres nagygyűlésen belekezdett a 2020-as újraválasztási kampányába, ahol bejelentette, hogy újraindul az elnökségért. Azt mondta, hogy éppen négy évvel ezelőtt közölte nyilvánosan a New York-i Trump-torony lépcsőjén, hogy indul az elnökségért.

Történelmi pillanatnak nevezte azt a bejelentést, és megállapította, hogy akkor egy "nagyszerű politikai mozgalom" indult útjára. 

Az elnök hangsúlyozta, hogy "korrupt és romos állapotban lévő politikai rendszert" örökölt, de helyreállította azt a lincolni elvet, miszerint a kormány a népből vétetett, a nép választotta és a népért dolgozik. A gazdaság jelenleg remek állapotban van, mindenki Amerikát irigyli, mondta.  

Trump előtt a first lady, Melania Trump mondott pár szót, az egész nagygyűlést pedig Mike Pence alelnök nyitotta meg. Pence azt hangoztatta: "Amerika visszatért", és Amerikának további négy évnyi Trump-elnökségre van szüksége, írja az MTI. 

A 70-75 perces beszédében az elnök hosszasan foglalkozott korábbi vetélytársával, Hillary Clintonnal, a demokraták volt elnökjelöltjével, ostorozta a sajtót és általában a demokratákat. Mint mondta, az elmúlt három évben ő és kormányzata folyamatosan ostrom alatt állt.

Szerinte miután a korábbi kampánycsapatának munkatársai és az oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság kimondta, hogy nem volt összejátszás, a demokraták most szerinte "újra akarják játszani az egész ügyet". Utalt arra is, hogy elődje, Barack Obama elnök "semmit sem tett", amikor tájékoztatták arról, hogy az oroszok megpróbáltak beavatkozni a 2016-os választások folyamatába. 

Trump azzal vádolta a demokrata párti politikusokat, hogy tönkre akarják tenni Amerikát. "Radikális demokrata párti ellenfeleinket gyűlölködő előítéletesség és düh vezérli. Tönkre akarnak tenni titeket, és tönkre akarják tenni az országot" - mondta.

Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék és megőrizzék nagyszerűnek. "Ígérhetem nektek, hogy soha, soha, de soha nem hagylak cserben benneteket" - mondta hívei tömege előtt.

Kép: Mandel Ngan / AFP

Rovatok