Index Vakbarát Hírportál

Ketten maradtak, egyikük Theresa May utódja lesz

2019. június 20., csütörtök 20:19

Boris Johnson volt külügyminiszter és Jeremy Hunt mostani külügyminiszter maradt versenyben a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának ötödik, utolsó frakciószavazási fordulója után.

A 313 fős alsóházi frakció tagjai közül

Gove ezzel kiesett a versengésből, hasonlóan a szintén csütörtökön tartott negyedik körben elvérző Sajid Javid belügyminiszterhez.

Ezután a 160 ezer fős tagság kettejük közül választhatja meg postai úton a Konzervatív Párt következő vezetőjét. A levélszavazás győztese lesz Nagy-Britannia új miniszterelnöke a távozó Theresa May utódjaként.

Boris Johnson megköszönte a Twitteren a támogatást, és azt írta, országszerte elmondja majd, hogyan hajtaná végre a brexitet, és egyesítené az országot.

Hunt azt írta ki, hogy nem ő az esélyes, de a politikában vannak meglepetések, ahogy be tudta előzni Gove-ot is a második helyért a frakciószavazáson.

A megválasztott jelölt a jelenlegi ütemterv alapján a július 22-én kezdődő héten veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.

Rovatok