Index Vakbarát Hírportál

Lelőtt amerikai drón: Trump szerint Irán nagyon nagy hibát követett el

2019. június 20., csütörtök 08:39 | aznap frissítve

Új szintre emelkedett a feszült helyzet Irán és az Egyesült Államok között, miután az iráni Forradalmi Gárda lelőtt egy amerikai felderítő drónt a Hormuzi-szoros felett. Irán azt állítja, hogy a drón a légterébe lépett, az amerikaiak szerint nemzetközi légtérben volt. Trump a kongresszusi vezetők részvételével tart válságtanácskozást a Fehér Házban. Szerdán még mindkét oldal hangsúlyozta, hogy nem akarnak háborút.

Az iráni Forradalmi Gárda lelőtt egy amerikai drónt a dél-iráni Hormuzgán tartomány fölött - jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség alapján az MTI. Az iráni állami Press TV szerint az RQ-4 Global Hawk típusú drónt csütörtökre virradóra, Dzsászk kikötővárosa mellett lőtték le, képeket még nem mutattak be róla.

Bill Urban, az Egyesült Államok Bahreinben állomásozó központi parancsnokságának a szóvivője szerda éjszaka kijelentette, hogy aznap egyetlen amerikai légi jármű sem lépett be az iráni légtérbe. A BBC szerint azonban később

az Egyesült Államok megerősítette, hogy lelőtték az egyik felderító drónját a Hormuzi-szoros felett.

Szerintük nemzetközi vizek felett járt a drón az esetkor, és nem provokált támadást. Egy amerikai katonai tisztviselő azt mondta, hogy egy MQ-4C Tritonról volt szó.

Donald Trump amerikai elnök ezután azt írta ki a Twitterre, hogy „Irán nagyon nagy hibát követett el!" A Fox News szerint Trump és John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó részvételével válságértekezlet kezdődött a Fehér Házban. A Politico azt írja , hogy a kongresszusi vezetőket is meghívták a Situation Roomban tartott megbeszélésre.

Trump: Ez új provokáció

Trump később sajtótájékoztatón is megismételte, hogy Irán súlyos hibát követett el. Azt mondta, bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy a drón nemzetközi légtérben volt. Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok tervez-e katonai válaszcsapást, Trump annyit mondott:

„Majd meglátják."

Ugyanakkor utána arról is beszélt, hogy szerinte emberi tévedésből lőhették le a drónt. „Nehezen hiszem, hogy szándékosan történt." Úgy gondolja, hogy egy tábornok, vagy valaki hibázhatott az esetnél. „Nagyon ostoba lépés volt" – mondta. Azt is hozzátette, hogy fontos különbség, hogy a drón egy robotrepülő, ezért nem volt pilótája.

Trump azt is tagadta, hogy héjaként számon tartott tanácsadói a háború felé tolnák. Megismételte, hogy a vég nélküli háborúknak véget akar vetni (Szíriára és Afganisztánra utalva), de az amerikai katonai drón lelövését egy új provokációnak nevezte.

Az iráni légtértől 34 km-re

Közben a védelmi minisztériumban videokonferenciát tartott Joseph Guastella altábornagy, az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága légierejének parancsnoka. A katari Al-Udeid légitámaszpontról nyilatkozó altábornagy azt mondta, a drón az iráni légtértől 34 kilométernyire repült, és soha nem is lépett be az iráni légtérbe. Lelövésének pillanatában nagy magasságban volt, és nemzetközi vizekre zuhant.

A Pentagon Trump rövid sajtótájékoztatója után nyilvánosságra hozott egy videót, amely a drón lelövéséről készült, és amelyen a zuhanó repülőgép húzta füstcsík látható.

Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője újságíróknak kifejtette: a Pentagonnak nagyon vékony jégen kell egyensúlyoznia, hiszen egyidejűleg kell összpontosítania a védelemre és az elrettentésre, valamint kizárnia az Irán-ellenes retorikát a magas szintű belső egyeztetésekből. Dunford azt mondta, az Iránnak adott válasz politikai kérdés.

Az ENSZ-főtitkár visszafogottságot kér

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti házelnöke újságíróknak kijelentette: az Egyesült Államoknak nem szabad felelőtlenül viselkednie az Iránnal növekvő feszültség légkörében. A házelnök szerint Trump nem akar háborúzni. Hozzátette, hogy az amerikai nép sem akar háborút.

Dzsavad Zaríf iráni külügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy a drón megsértette a légterüket, szerinte egyes részeit a saját felségvizeiken halászták ki a vízből. Az AP szerint a Forradalmi Gárda egyik parancsnoka azt mondta, hogy nem akarnak egyik országgal sem háborúzni, de „teljes mértékben felkészültek háborúra is".

A drón lelövése után António Guterres ENSZ-főtitkár közleményben jelezte, hogy nagyon aggasztónak tartja az Öböl-térségéből érkező híreket. Minden felet maximális visszafogottságra kért, írja a CNN.

Lángoló tankerek növelték a feszültséget

Múlt héten az Egyesült Államok katonai parancsnoksága megerősítette, hogy az iráni légvédelem megpróbált lelőni egy amerikai drónt, és elismerte azt is, hogy júniusban a jemeni húszi lázadóknak iráni segítséggel sikerült egy másikat megsemmisíteniük.

Szerdán Washington ismét Teheránt tette felelőssé a múlt héten az Ománi-öbölben két tartályhajó ellen elkövetett szabotázsakcióért, ami során az égő hajók legénységét az iráni hatóságok Dzsászkba evakuálták. Az incidens körülményei egyelőre ismeretlenek, Irán pedig tagadja a Fehér Ház vádjait.

A feszült amerikai-iráni helyzetről itt írtunk bővebben>>>

A háborús retorikát inkább elkerülték

Trump elnök ugyanakkor kedden egy lapinterjúban kicsinyíteni igyekezett az incidens jelentőségét és egyben a térség stratégiai fontosságát az Egyesült Államok számára. Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon az amerikai kormányzat milyen körülmények között folyamodna katonai erőhöz Irán ellen, Trump akkor azt válaszolta, hogy akkor tenne így, ha atomfegyverekről lenne szó. „Minden más esetre meghagyom a kérdőjelet" – fogalmazott.

Az Egyesült Államok iráni különmegbízottja, Stephen Biegun szerdán este indult közel-keleti és európai körútra, és csütörtökön már Szaúd-Arábiában tárgyal. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint Biegun mindenütt tárgyal „a térségben tapasztalható iráni agresszió" kérdéséről is.

Szerdán az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács főtitkára azt hangsúlyozta, hogy nem lesz katonai konfrontáció országa és az Egyesült Államok között. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán azt írta, Trump nem akar háborút Teheránnal.

Rovatok