Index Vakbarát Hírportál

Vannak túlélői az orosz tengeralattjáró-tűznek, de a Kreml nem mond többet

2019. július 3., szerda 16:28 | aznap frissítve

Vannak túlélői az orosz tengeralattjáró hétfői balesetének – ezt megerősítette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Egyes részleteket viszont nem hozhatnak nyilvánosságra a tűzesettel kapcsolatban, emiatt nem tudni, pontosan kik, és hányan élték túl a katasztrófát.

Sojgu csak annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy a legénység hősies viselkedésének köszönhetően sikerült megmenteni egy civil jelenlévőt is, aki a tisztekkel együtt volt a fedélzeten. 

„A VÉGSŐKIG HARCOLTAK A HAJÓ MEGMENEKÜLÉSÉÉRT"

– mondta Sojgu, és hozzátette, hogy a haditengerészet elesett tagjai posztumusz állami kitüntetésben részesülnek majd. 

Sojgu nyilatkozatából sem derült ki, hogy a tizennégy áldozaton kívül mennyien voltak még a fedélzeten. A tűz áldozatai a gyulladás okozta mérgező gázok belélegzése miatt haltak meg.

A hírek szerint egy orosz nukleáris tengeralattjáró gyulladt ki az Északi-tengeren még hétfőn, ez azonban csak kedden került nyilvánosságra, írja az AFP. Szerdai sajtótájékoztatóján a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azt mondta, hogy a tűzesettel kapcsolatban vannak „titkosított információk” is. 

„Ez az állambiztonsági titkok közé tartozik”

– mondta Peszkov a nem nyilvános részletekről. „Teljesen normális, hogy ilyen információk nem kerülnek nyilvánosságra”, mondta, és hozzátette, hogy „mindez az Orosz Föderáció jogköre.”

Peszkov azt is elmondta, hogy azonnal értesítették a történtekről a tűz után Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki tragédiának nevezte az esetet, és teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben. Putyin elnök Sojguval is beszélt, a találkozó során pedig azt mondta, hogy a tengeralattjáró „nem egy szokványos hajó” volt.

Amint tudjuk, ez egy tudományos-kutató hajó volt, rendkívül profi szakemberekkel a fedélzeten

– mondta az orosz elnök, hozzátéve, hogy az áldozatok között hét első osztályú kapitány volt (ez a legmagasabb rang az orosz haditengerészetben), és két áldozat az Oroszország Hőse érdemrendet is megkapta már korábban.

Szentpétervár kormányzója, Alexander Beglov szerdán elmondta, hogy a legénység a városból származik, azonban a neveket nem hozhatják nyilvánosságra. Az orosz törvények szerint ugyanis a különleges műveletekben jelenlévők neveit publikálni illegális.

Sojgu is azt mondta, hogy a tengeralattjáró egy tudományos kutatást végzett a tengerfenéken. A Novaja Gazeta arról írt, hogy a baleset egy AS-12-es típusú kis nukleáris tengeralattjárón történt, ami képes rendkívül mélyre merülni, az AFP-nek nyilatkozó szakértő viszont azt mondta, szó sincs tudományos kutatásról:

Általában ilyen történetekkel fedik azt, amikor a tengerfenéken végeznek munkálatokat

– ilyen lehet például kábelfektetés a tengerfenékre, mondta a szakértő.

Rovatok