Index Vakbarát Hírportál

Keresztbe tett egy szövetségi bíró az ohiói abortusztörvénynek

2019. július 3., szerda 23:46

Egy amerikai szövetségi bíró felfüggesztette szerdán azt az Ohióban idén tavasszal jóváhagyott abortusztörvényt, amely bírálói szerint gyakorlatilag lehetetlenné tenné a terhességmegszakítás alkalmazását a közép-nyugati államban – írja az MTI.

A törvény, amelyhez hasonlót az elmúlt hónapokban az Egyesült Államok több tagállamában is elfogadtak, a szívhang első érzékelésétől, azaz a terhesség hatodik hetétől börtönbüntetés terhe mellett tiltaná a mesterséges terhességmegszakítást. A Szívdobbanás Védelme elnevezésű törvényt Mike DeWine, Ohio republikánus kormányzója áprilisban írta alá, és július 11-én kellett volna életbe lépnie.

Michael Barrett szövetségi kerületi bíró szerint ugyanakkor ez feleslegesen terhelné meg a nők abortuszhoz való jogát, ere hivatkozva pedig végül úgy határozott, hogy megtiltja a törvény életbe léptetését. A döntést követően DeWine szóvivője közleményében azt írta, hogy

a kormányzó régóta úgy tartja, hogy ezt a kérdést az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának kell eldöntenie.

Ez egyébként nem is meglepő, az érintett államok republikánus törvényhozói ugyanis eleve azzal számoltak, hogy a szigorú abortusztörvények ellenzői bíróságra mennek majd. Így az ügy végül a konzervatív többségű szövetségi legfelsőbb bíróság elé kerül, akik reményeik szerint, hogy a konzervatív többségű alkotmánybíróság elé kerülne, és lenne esély arra, hogy megváltoztassák a a Roe v. Wade ügyben hozott 1973-as döntést, ami legalizálta a terhességmegszakítást az Egyesült Államokban.

A déli államok rendkívül szigorú abortusztörvényeivel bővebben is foglalkoztunk, ezt a cikket itt olvashatják el:

Rovatok