Index Vakbarát Hírportál

Engedményt tett a venezuelai ellenzék Madurónak

2019. július 8., hétfő 05:25

A venezuelai ellenzék vasárnap beleegyezett, hogy Nicolás Maduro elnök követeivel találkozzon Barbadosban a politikai rendezést szolgáló, Norvégia közvetítésével zajló tárgyalásokon - írja az MTI.

Venezuelában hatalmi harc folyik a magát Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltott Juan Guaidó ellenzéki vezető és Maduro között. Guaidó, akit több mint ötven ország ismer el Venezuela törvényes vezetőjének, kijelentette: a megbeszéléseknek tartós megoldásra kell vezetniük, és nem szolgálhatják azt, hogy az ország szocialista vezetése időt nyerjen magának.

"Bejelentjük a venezuelai állampolgároknak, és a nemzetközi közösségnek, hogy ... részt fogunk venni a hatalombitorló rezsim képviselőivel tartandó találkozón Barbadosban, hogy párbeszédet folytassunk a diktatúra végéről" - olvasható Guaidó hivatalának közleményében, amely azonban nem említette a találkozó időpontját. "A venezuelai nép, a szövetségeseink, és a világ demokráciái is elismerik az igazán szabad és átlátható választási folyamat szükségességét, amely lehetővé tenné számunkra, hogy túllépjünk a válságon és virágzó jövőt építhessünk" - áll a Twitteren megjelent állásfoglalásban.

Az ellenzék egyben hangsúlyozta, hogy továbbra is Maduro kormányának távozását és új választásokat követel. A norvég külügyminisztérium szerint a találkozóra még a héten sor kerül.

A latin-amerikai országban hónapok óta politikai válság dúl Nicolás Maduro elnök és a nemzetközi támogatást élvező Juan Guaidó között, aki Venezuela ideiglenes vezetőjévé kiáltotta ki magát. Eközben a gazdaság mélyrepülésben van, és a helyiek életét megkeseríti a hiperinfláció és az áruhiány.

Rovatok