Index Vakbarát Hírportál

Több mint száz kutyaharapás végzett egy floridai férfival

2019. július 8., hétfő 10:03

A floridai rendőrség jelentése szerint egy falkányi kutya marcangolt halálra egy 45 éves amerikai férfit, írja a CNN. Melvin Olds Jr. csütörtökön egy erdős részen keresztül akart rövidíteni hazaútján, a kerülőúton viszont rátámadtak a kutyák.

A férfi holttestén a hatóságok több mint száz kutyaharapás nyomát találták meg.

A környéken eddig hat kutyát kaptak el, a feltételezések szerint közük lehetett az esethez. A helyi rendőrség szerint a harapásuk nyoma megegyezik a férfin ejtett sebek nyomával, ez azonban önmagában még nem bizonyító erejű. 

Bár lehet, hogy megvannak a kutyák, amik felelősek lehetnek ezért a tragédiáért, ezt egy ideig még nem tudhatjuk biztosan

– mondta Paul Blackman seriff, a hatóságok ugyanis még egy DNS-vizsgálatot is elvégeznek az ügyben. A rendőrség egyelőre nem árulta el, milyen fajta kutyákról van szó, viszont felhívták a helyiek figyelmét az agresszívnek tűnő kóbor ebekre.

Oldsnak öt gyereke és egy unokája volt, felesége pedig elmondta, hogy már korábban is láttak kóborolni a környékükön egy falkányi kutyát:

Párszor rám morogtak, de sose jöttek felém. Sosem támadtak meg, vagy fenyegettek azzal, hogy megharapnak. Sose volt ilyen érzésem.

Clay Kinslow, a helyi seriffhivatal nyomozója szerint ha a kutyák csoportokba rendeződnek, beszámíthatatlan a viselkedésük: „Dolgozunk harapásos esetekkel, de olyan esetből nincs sok, amikor egy csapatnyi kutya megtámad valakit.”

Rovatok