Több mint 30 ezer észak-koreai menekült már át a diktatúrából Dél-Koreába a koreai háború 1953-as lezárása óta, a dezertőrök pedig sokszor lövedékekkel a hátuk mögött, az életüket kockáztatva jutottak át a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet (DMZ) déli oldalára. A hétvégén azonban olyan történt, ami ennél sokkal ritkábban fordul elő: egy dél-koreai férfi Észak-Koreába disszidált, hogy innentől az elzárt országban élje le életét.
A fordított disszidálást bemutató Cso Inguk érkezéséről az észak-koreai vezetéshez köthető egyik propagandaoldal, az Uriminzokkiri írt. A propagandában megszokott beszámolóknak megfelelően a 73 éves férfiról olyan képeket és videót mutattak be, amin mosolyogva, virágcsokorral fogadják északi tisztviselők a phenjani reptéren.
A helyi média interpretálása szerint Cso azért telepedik le Észak-Koreában, hogy egész életét a dél-koreai és az észak-koreai egyesülés ügyének szentelhesse. A propagandaoldal szerint Cso a korábban Észak-Koreába disszidált, és ott eltemetett szülei utolsó kívánságának is megpróbál megfelelni.
Cso nem érkezhetett volna csak úgy baráti látogatásra Észak-Koreába. A két ország papíron még mindig háborúban áll egymással, mivel a koreai háborút nem békeszerződés, csak fegyverszünet zárta le. Így a dél-koreaiak csak külön engedéllyel mehetnek északra, vagy vehetik fel a kapcsolatot észak-koreaiakkal – most pedig a déli egyesítési minisztérium megerősítette, hogy Cso nem kért ilyen engedélyt.
Azt még próbálják tisztázni, hogyan érkezett meg Cso egészen pontosan Phenjanba, írja a BBC. „Azonban egy dél-koreainak alapvetően elég egyszerű átjutnia Kínán keresztül Észak-Koreába, ha megkapta a rezsim jóváhagyását” – mondta Olvier Hotham, az NK News munkatársa. Az engedély nélküli út azonban azt is jelenti, hogy Csót le is tartóztathatják, ha valaha visszatér Dél-Koreába, és akár 10 év börtönt is kaphat.
Voltak olyanok korábban, akiket ez sem tántorított el, például az elmúlt évszázad pénzmosási-sikkasztási-korrupciós ügyének volt főszereplője, aki 3 milliárd dollárral vállalta évekre az önkéntes száműzetést.
Önmagában is hír lenne, hogy egy dél-koreai Észak-Koreába szökik, de Cso Inguk esetét azért is kapták fel a déli lapok, mert történt már korábban hasonló a családjában. A szülei voltak a legfontosabb dél-koreai disszidensek, akik valaha áttelepültek az észak-koreai rezsim felügyelete alá.
A nyugalmazott tábornok, Cso Dokszin a '60-as években volt dél-koreai külügyminiszter, és Szöul Nyugat-Németországba akkreditált nagykövete is. Azonban megromlott a viszonya az országot 1961 és 1979 között vasmarokkal irányító Pak Csonghi tábornok katonai vezetésével. Az 1970-es években feleségével együtt előbb az Egyesült Államokba emigrált, és már onnan a déli elnök kemény kritikusa lett.
1986-ban aztán úgy döntöttek, hogy az Egyesült Államok helyett inkább Észak-Koreába költöznek át, ezúttal már véglegesen. Újdonsült otthonukban az észak-koreai vezetés természetesen lecsapott a lehetőségre, hogy a saját országukkal szembeforduló magas rangú dél-koreaiakat mutathat fel, így aztán gyorsan elhalmozták őket egy sor olyan tisztséggel, amiknek semmilyen gyakorlati haszna nem volt.
A férfi lett például a Békés Újraegyesítés Bizottságának alelnöke, valamint egy kisebb, az észak-koreai állampárt irányítása alatt álló párt vezetője. Felesége pedig a Legfelsőbb Népi Gyűlés (vagyis a kézi vezérelt parlament) Prezídiumának a tagja lett. Cso Dokszin 1989-ben halt meg, Rju Mijong viszont egészen 2016-ig, 95 éves koráig élt a diktatúrában. Mindkettőjüket „hazafias mártírokként” temették el.
Valójában azonban ennél is távolabb nyúlik vissza a disszidálás hagyománya a Cso-családba. Cso Inguk apai nagyapja állítólag az északi rezsimet megalapító Kim Ir Szen egyik harcostársa volt, amikor gerillaként harcoltak a japán megszállás ellen.
Cso a családegyesítések keretében 2000-ben találkozhatott északon élő édesanyjával, és az elmúlt évtizedekben összesen tizenkétszer járt Phenjanban engedéllyel. Azonban szülei disszidálása rányomta a bélyegét a férfi életére, ráégett, hogy sokan egy áruló fiának tartották.
A dél-koreai lapok így a mostani döntés okait találgatva arról is írtak, hogy Csónak nem volt könnyű élete délen. Senkinek sem kellett, ezért nem kapott állandó munkát, és állítólag olyan is volt, hogy abból a pénzből élt, amit édesanyja északról küldött neki. „Mindig bántotta, hogy nem tudja pénzügyileg segíteni a gyerekeit” – mondta az AFP-nek Na Hanjub, a férfi egyik barátja, aki szerint Cso nem nagyon találta a hangot gyerekeivel és feleségével.
Egy másik ismerőse azt mondta egy dél-koreai lapnak, hogy a disszidens arról beszélt neki, semmit sem tud kezdeni már Dél-Koreában, és szenvedés ott az élete. Így a környezete szerint a stigmatizálás és a gazdasági nehézségek elől menekült át inkább Kim Dzsongun rezsiméhez. Phenjanban arra számíthat, hogy a nemzetközi gazdasági szankciók által szorongatott észak-koreai vezetés rajta keresztül próbálja majd igazolni a propagandában sokszor hangoztatott álláspontját, hogy Észak-Koreában jobb élni, mint délen.
A saját döntésükből Észak-Koreába került, a propagandában felhasznált külföldieknek sokszor privilegizált életük volt, de sok szenvedés is várt rájuk a diktatúrában, mint arról az évtizedekre az országban ragadt amerikai katonákról szóló cikkünkben is írtunk.
A menekülők többsége azonban pont az észak-koreai szegénység és nélkülözés elől próbál kijutni az országból. A 90-es évek pusztító szárazságában, és az azt követő éhínségben több mint hárommillióan halhattak meg. Az elmúlt években valamennyit csökkent a dezertőrök száma: 2011-ben még 2706-an voltak, 2017-ben ezzel szemben viszont 1127-en. A legtöbben Kínán keresztül próbálnak megszökni, azonban Peking a disszidálókat sokszor illegális migránsnak tekinti, nem pedig politikai menekülteknek, és ezért erővel visszaküldi őket.
A fordított út nagyon nem gyakori, és sokszor valójában oda-vissza dezertálásokról van szó – vagyis olyanok akarnak visszatérni mégis Észak-Koreába, akik előtte átszöktek délre.
Észak-Koreában sem fogadnak minden dél-koreait olyan nagy elánnal, mint Csót. 2013-ban visszaküldtek hat dél-koreait, akiket illegális belépés vádjával tartottak fogva, 2014-ben pedig egy olyan dél-koreai férfit, aki kifejezetten a gazdasági nehézségei elől menekült át Észak-Koreába. Tavaly a két Korea között megindult enyhülés jegyében is elengedtek egy dél-koreai állampolgárt, akit illegális belépésért fogtak el.
Közben viszont a New York Times szerint legalább hat dél-koreai van fogságban Észak-Koreában, köztük három misszionárius, akiket kémkedés és más vádakkal ítéltek életfogytiglani kényszermunkára.
Borítókép: Képet alkotó lapokat tartanak fel résztvevők a lelátón A nép földje elnevezésű tömegjátékon a phenjani Május Elseje Stadionban 2019. június 25-én. MTI/AP/Csa Szong Ho