Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglant kapott a 14 éves német lányt megerőszakoló iraki

2019. július 10., szerda 13:49

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a wiesbadeni tartományi bíróság szerdán azt az iraki férfit, aki 2018 tavaszán megerőszakolt és meggyilkolt egy 14 éves német diáklányt.

A bűncselekmény súlyára való tekintettel a bíróság úgy rendelkezett, hogy a 22 éves Ali Bassár a hagyományos életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt bűnözőktől eltérően 15 év után sem kerülhet szabadlábra. Emellett a gyilkosnak mellékbüntetésként még 50 ezer euró fájdalomdíjat is ki kell fizetnie az áldozat családjának.


A bíróság egyetértett az ügyészség érvelésével, miszerint az elkövető sem megbánást, sem együttértést nem tanúsított,

a nemi erőszakot és a gyilkosságot hidegvérrel, céltudatosan és alattomosan hajtotta végre.

Ali Bassár 2015-ben menedékkérőként érkezett Németországba, és 2018 májusában - 20 évesen - előbb megerőszakolt, majd megfojtott egy wiesbadeni 14 éves német lányt;  holttestét pedig elrejtette egy nehezen megközelíthető ipari terület közelében. Az ügynek Ali Bassár mellett egy másik gyanúsítottja is volt, egy 35 éves török menedékkérő, ám őt szabadon engedtek, mert nem bizonyult megalapozottnak a gyanú ellene.


Az ügyész szerint a férfi azért végzett áldozatával, hogy Susanna ne tudjon feljelentést tenni a nemi erőszak miatt. A férfi a gyilkosságot beismerte, de a nemi erőszakot végig tagadta. Az ügyész szenvedélyes vádbeszéde szerint nem egy megrendült menekült tettéről van szó,

Használta, megölte, elásta.

Az ügyész arra is rámutatott, hogy a tett szinte példátlan kegyetlenségről tesz tanúbizonyságot.


Susanna édesanyja is felszólalt a bíróságon a záróbeszédek napján, s könnyek közt és zokogástól remegve arról beszélt, hogy szerinte nincs megfelelő büntetés azért, amit a lányával tettek, és ami történt, azt soha nem lehet jóvátenni.

Az engem sújtó csapás életfogytig tart, pedig semmit sem vétettem. (...) Susannával együtt a szívem egy darabja is oda.    

Ali Bassár a gyilkosság után családjával külföldre menekült a német igazságszolgáltatás elől, ám az iraki Kurdisztánban sikerült elfogni, és a kurd hatóságok kiadták a német hatóságoknak. Susanna meggyilkolása és megerőszakolása mellett Bassárnak egy másik eljárásban egy 11 éves kislány megerőszakolásáért is felelnie kell. Az a per nem nyilvános.

(MTI)

Rovatok