Index Vakbarát Hírportál

Merkelék ezúttal ülve vettek részt a katonai tiszteletadáson

2019. július 11., csütörtök 20:09

Angela Merkel német kancellár és a Berlinbe látogató Mette Frederiksen a hagyományoktól eltérően ülve vett részt a dán kormányfő fogadására rendezett katonai tiszteletadás egy részén, és az AFP szerint a himnuszokat is a felállított két székről hallgatták meg. Később a sajtótájékoztatót már a szokásoknak megfelelően állva tartották.

Az AFP szerint azután nyúlhattak bele a protokollba, hogy szerdán Merkel ismét remegni kezdett a finn miniszterelnök, Antti Rinne mellett állva a hasonló katonai tiszteletadáson. Egy hónapon belül harmadik alkalommal videózták le úgy Merkelt, hogy nyilvános eseményen remegni kezdett.

Hetek óta találgatások övezik a német kancellár egészségügyi állapotát, még akkor is, ha maga Merkel már többször egyértelművé tette: jól van. Merkel egy órával az eset után a tervezettnek megfelelően részt vett egy sajtótájékoztatón a finn miniszterelnökkel, amin pszichológiai okokra hivatkozott. „Egy ideig még együtt kell élnem ezzel. Ahogy jött, úgy egy nap el is fog múlni" – mondta.

Merkel csütörtökön a Frederiksennel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: „Tisztában vagyok a hivatalommal járó felelősséggel, és ennek megfelelően óvom az egészségemet. Gondolhatják, hogy mint minden ember, odafigyelek arra, hogy egészséges legyek, és vigyázok az egészségemre".

Merkel arról is beszélt, hogy nem egyszerű a német kormánykoalícióban kialakult helyzet Ursula von der Leyen jelölése miatt az Európai Bizottság élére. A konzervatív kancellár a jelölés és Von der Leyen bírálóit arra kérte, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, és egyetértett a szociáldemokraták vezetésével abban, hogy racionálisan kell hozzáállni a kereszténydemokrata védelmi miniszter jelöléséhez, akkor is, ha nem egyformán gondolkodnak róla.

A szociáldemokratát elutasítják Von der Leyent. A dpa német hírügynökség úgy tudja, hogy a német szociáldemokraták EP-küldöttségének vezetője szerdán egy papírból számos dolgot olvasott fel, mielőtt a képviselőcsoport találkozott von der Leyennel, és a lap tetején az állt: miért alkalmatlan jelölt Ursula von der Leyen.

Mette Frederiksen a Merkellel közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy ő szociáldemokrataként támogatja Von der Leyen megválasztását, és mindent egybevetve elégedett a jelölésekkel, miután a dán, liberális Margrethe Vestager szintén szerepet kap majd az Európai Bizottság vezetőségében, írja az MTI.

Rovatok