Japánban minden második szexuális zaklatással vádolt férfi szabadon távozhat. A nemi erőszak ugyanis csak akkor számít erőszaknak, ha az áldozat fizikailag és verbálisan is ellenáll. Ha ezt nem teszi meg, vagy nem tudja bizonyítani, akkor a bíróság úgy veszi, hogy az aktus beleegyezéssel történt meg, így az erőszakoló nem számít bűnösnek. Négy botrányos ítélet után márciusban több aktivista úgy döntött, elég volt az áldozathibáztatásból. Azóta minden hónapban tüntetnek, egyre növekvő létszámmal.
Japánban a bírósági ügyek 99 százalékában bűnösnek találják a vádlottakat. Ez alól csak két bűncselekmény kivétel: a szexuális erőszak és a vérfertőzés. A szexuális erőszak ugyanis nem számít erőszaknak, ha az áldozat nem állt ellen elég egyértelműen. Egy márciusi ítélet miatt kirobbant botrány óta országszerte megszaporodtak a tüntetések, amelyeken a nők szexuális kihasználása ellen tiltakoznak.
Március 12-én a fukuokai bíróság ártatlannak mondott ki egy férfit, aki eszméletlenre itatott, majd megerőszakolt egy nőt. A bíróság elismerte, hogy a nő nem volt képes ellenállást mutatni, viszont álláspontjuk szerint ennek hiányában a férfi úgy gondolhatta, a nő beleegyezett az együttlétbe.
Egy másik esetben március 19-én Shizuoka prefektúrában egy férfi orális szexre kényszerített egy számára ismeretlen nőt, akit bántalmazott is. A bíróság felmentette a tettest a vádak alól, mert a férfi szerint a nő nem állt ellen, és különben sem szándékosan támadott rá. Az ügyészség nem fellebbezett az ítélet ellen.
Egy bírósági döntés értelmében ártatlan az a férfi is, aki évekig molesztálta saját lányát.
A bíróság elismerte, hogy szexuális zaklatás történt, és hogy a férfi évekig verte és fenyegette a lányát, mégis ártatlannak ítélte az apát.
Az indoklás szerint az erőszakoló nem volt tisztában azzal, hogy a lánya olyan mentális állapotban lehet, hogy egyszerűen nem mert neki nemet mondani, így az sem volt számára világos, hogy szexuális erőszakot követ el. A bíró szerint a lány nem ellenkezett és nem volt olyan helyzetben, hogy ezt ne tehette volna meg, így a férfit felmentették. Magyarul, mivel a lány nem utasította vissza elég világosan az apját, ezért ez – a japán joggyakorlat szerint – nem számít szexuális erőszaknak.
Ugyanilyen ítélet született egy 14 éves kislány ügyében, akit az apja két éven át rendszeresen megerőszakolt. A férfi gyerekpornót is birtokolt, ami miatt 99 750 jenes (azaz kb. 260 ezer forintos) bírság megfizetésére kötelezték. A bíró viszont ettől függetlenül is úgy gondolta, hogy a lány vallomása nem megbízható, és az apa nem lenne képes rá, hogy kiskorú gyermekét megrontsa. A bíró minden olyan bizonyítékot figyelmen kívül hagyott, amely egyértelműen igazolta az apa bűnösségét.
Egyébként Japánban csak tavaly óta számít bűncselekménynek a gyermekpornográf felvételek birtoklása, és csak 1999 óta illegális ezek készítése és terjesztése. Ez a törvény azonban csak az élőszereplős filmekre vonatkozik, a képregényekre, rajzfilmekre vagy számítógéppel készített pornográf tartalmakra nem, így aki akar, az még ma is könnyen hozzáférhet a gyerekpornóhoz.
A negyedik bírósági döntés meghozatala után Kitahara Minori feminista írónő és aktivista, valamint Macuo Akiko újságírónő úgy döntött: ezentúl minden hónapban demonstrációt fognak tartani, hogy felhívják a figyelmet ezekre az igazságtalan ítéletekre. Azért is érezték fontosnak a demonstráció megszervezését, mert a korábban született ítéletek elrettenthetik azokat a nőket a feljelentéstől, akiket szexuálisan zaklattak. Kitaharát leginkább a jogászok közömbössége motiválta arra, hogy cselekedjen, mert a jogi szakértők annak ellenére is elutasítóak voltak, hogy mind a négy bírói döntés világosan kimondta: erőszak történt.
Az első tüntetést április 11-én tartották a tokiói pályaudvar előtt kb. 400 résztvevővel. A megjelentek virágokkal a kezükben érkeztek, ezzel fejezve ki szolidaritásukat az áldozatok felé. A demonstráción több olyan nő is megosztotta történetét, aki korábban inkább csendben maradt. Sokan azért sem beszélnek az őket ért erőszakról, mert eleinte magukat hibáztatták. Az első ilyen alkalom után a szervezők és a jelenlévők is úgy érezték, fontos lenne még egyszer összegyűlni, így kezdődtek el az úgynevezett „virágos tüntetések".
Azóta már 9 különböző városban tartottak tiltakozásokat, minden alkalommal növekvő létszámmal. A demonstrációkon a résztvevők többsége nő, de úgy tűnik, egyre több férfi áll ki az ügy mellett. A tüntetők a törvények felülvizsgálatát szeretnék elérni, hogy ne csak az számítson erőszaknak, ha a sértett tiltakozik, hanem az is, ha egyszerűen nem adja beleegyezését.
Kitahara elmondása szerint
a nők áruba bocsátása egy mélyen gyökeredző probléma a Japán társadalomban, amely a gazdaság fontos része. A bírók nem ismerik el, hogy a nők ugyanannyi jogot és méltóságot érdemelnek mint a férfiak.
Az ítéletek sajnos tökéletesen összhangban vannak a Japánban uralkodó, már-már nőgyűlölő szemlélettel. Azokat a nőket, akik bíróságra mennek ügyükkel, legtöbbször az empátia teljes hiánya fogadja, és bár egyéb típusú ügyekben a bíróság az esetek 99 százalékában bűnösnek találja a vádlottakat,
A szexuális erőszakot elkövetők felét ártatlannak ítélik, és távozhatnak.
A legtöbb nő ráadásul még a feljelentésig se jut el, így a zaklatók száma még nagyobbra tehető. A jogi procedúra – főleg ha a fentiekhez hasonló döntés születik – megalázó lehet azoknak az áldozatoknak, akiknek az emberi méltóságuk a szexuális erőszak miatt már amúgy is súlyosan sérült.
Így – bár statisztikai adatok szerint minden 13. japán nő volt már erőszak áldozata – évente csak 1400 esetet jelentenek a rendőrségen. Az ő esetüket tovább nehezíti az, hogy az ügyészségnek bizonyítania kell: a sértettet erőszakkal vagy fenyegetéssel félemlítették meg, vagy nem volt képes tiltakozni az erőszak ellen. A „nem beleegyezés" tehát nem elég.
Több jogi szakértő is rámutatott arra, hogy bizonyos körülmények között az áldozat nem képes kiállni magáért, például ha az élete múlik rajta. Sokan egyszerűen lefagynak vagy sokkos állapotba kerülnek, ami egyfajta védekezési mechanizmus. Ezekben az esetekben a nők képtelenek ellenállást mutatni, így a fenti bírósági döntések leplezetlen áldozathibáztatásként értelmezhetőek. (Ezt a lelki folyamatot nagyon érzékletesen írta le Makai Viktória ultrafutó világbajnok, akit egy férfi akart megerőszakolni. Makai azt mondta: miután több ütést kapott, túlélése érdekében úgy döntött, inkább csendben marad.)
Emellett a japánok alapvetően zárkózott emberek, akik nem szívesen nyílnak meg, főleg ha családon belül érte őket az erőszak. A családon belüli viták nagy részét a feleség hanyagságára vezetik vissza, mert a társadalom szerint a nő feladata a háztartás vezetése. Ezért szégyenként könyvelik el a családra nézve a konfliktusokat, így a bántalmazásra általában nem derül fény.
Bár nálunk a joggyakorlat nem ennyire szigorú a felelősség megállapításában, de a sértettnek a magyar jog szerint is valamilyen ellenállást kell tanúsítani a nemi szabadságának védelmében. Ettől függetlenül fennállhat olyan helyzet, amiben a áldozatnak semmilyen lehetősége nem nyílik a védekezésre, amit a bíróság figyelembe is vesz.
Ennek ellenére nem kell messzire mennünk, ha a Japánéhoz hasonló szemlélettel akarunk találkozni. Ha papíron nem is, a társadalomban még mindig él a „minek ment oda" áldozathibáztató attitűd, illetve jellemző az a vélemény is, hogy a családon belüli erőszak magánügy.
A Patent Jogvédő Egyesület 2016-ban indította el a Bíróságfigyelő nevű programot, amiben önkéntesek ültek be olyan tárgyalásokra, amelyeken családon belüli erőszak miatt folyt per. Bár a megfigyelt esetekről készített tanulmány nem reprezentatív, több olyan esetről is írnak, amelyben a bíró szemet hunyt a bántalmazás felett, vagy már előre hiteltelennek tartotta az áldozatot ért sérelmeket. Visszatérő motívum, hogy a jegyzőkönyvben pontatlanul vagy egyáltalán nem rögzítenek egy lényeges vallomást, vagy figyelmen kívül hagynak korábbi látleletet, bizonyítékot.
Előfordult az is, hogy a bíró lekezelő, kioktató stílusban beszélt a a bántalmazott féllel, illetve megpróbálta kibékíteni a bántalmazójával. Az egyik önkéntes által leírt esetben a nő azért költözött el a férjétől, mert az életét féltette. A bíró reakciója erre az volt, hogy
mivel már külön élnek és nincs életveszélyben, nyugodtan kibékülhet a férjével.
(Cikkünk a The Daily Beast és a Vice cikkeinek felhasználásával készült.)
(Borítókép: Alessandro Di Ciommo/NurPhoto via Getty Images)