Magyarország nem írta alá azt a dokumentumot sem, amit múlt szerdán 22 nyugati állam ENSZ-nagykövete írt az Emberi Jogi Tanácsnak Kína ujgur kisebbséggel szembeni fellépése miatt, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
A lap egyébként elég érdekesen tálalja a hírt: "Sikerült kimaradnia a Kínában élő muszlim kisebbség, az ujgurok helyzete körül kibontakozó, nemzetközi konfliktusból a magyar kormánynak."
A dokumentumot aláírta többek között Ausztrália, Nagy-Britannia, Németország, Japán és Svájc, azt kérve, hogy vizsgálják ki Kína sok szempontból emberi jogokat sértő magatartását. Mint ismert, Kína a muszlim vallású kisebbség tagjait átnevelő táborokba kényszeríti. Becslések szerint legalább egymillió embert tartanak fogva és kényszerítenek munkára az ország nyugati részén fekvő Hszincsiang tartományban. Rengeteg embernek örökre nyoma veszik, azokra pedig, akik kiszabadulnak, nem ismernek rá a rokonaik.
A 22 ország által aláírt dokumentummal szemben Peking 37 szövetségest gyűjtött maga köré, akik kiálltak a kínai intézkedés mellett, elfogadva azt a kínai magyarázatot, hogy az nem egy kisebbség elleni, hanem a nemzetközi terrorizmus ellen folytatott harc. Azt a dokumentumot egyébként számos muszlim ország támogatta, így Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Szíria is. A Magyar Nemzet hozzáteszi, hogy Magyarország ezt a dokumentumot sem írta alá.
A lap próbálta megszólaltatni az ügyben a Külügyminisztériumot, azonban nem kaptak választ kérdéseikre, de mint írják, "igaz, a nyugati világ és Kína között egyensúlyozó magyar külpolitikában a távolságtartó magatartás logikus".
A Magyar Nemzet úgy tudja, a kínai kormány igyekszik a magyar kormányt is a saját oldalára állítani, Vang Ji kínai külügyminiszter múlt heti budapesti látogatásán is felmerült a kérdésről alkotott magyar álláspont.
Legutóbb az váltott ki nagy visszhangot, hogy a magyar kormány az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának egyedüli európai tagjaként nemmel szavazott arra a határozatra, ami vizsgálatot követelt a Fülöp-szigeteki drogellenes háborúban meggyilkolt ezrek ügyében. A Genfben ülésező, 47 tagú testületben lefolytatott szavazáson 18 ország voksolt a javaslat mellett (köztük az Európai Unió tagországai), 14-en ellene (köztük Kína), míg 15 ország tartózkodott (köztük Japán).