Index Vakbarát Hírportál

Már legalább 65 ember meghalt a monszun miatt Nepálban

2019. július 15., hétfő 07:10

Legkevesebb 65 ember meghalt, harminc másik eltűnt a monszun idei pusztításában Nepálban - írja az MTI. Az Al Jazeera riportja szerint a klímaváltozás miatt a jövőben még ennél is extrémebb monszunesőkre kell számítaniuk a helyieknek.

A viharos erővel érkezett monszunesők az ország 77 körzetéből harmincat érintettek. Mintegy tízezer embert kellett kimenekíteni a heves esőzések következtében fellépő árvizek miatt.

Az elmúlt három napban több mint 140 embert mentettek ki az elárasztott területekről az ország több pontján. Az észak-nyugati Dolpa körzetben vasárnap kilenc ember meghalt egy földcsuszamlásban. Egy gyereket megmentettek, de feltehető, hogy a sáros iszap alatt újabb holttestek kerülnek elő a mentés során. 

A nemzeti katasztrófavédelemi szolgálat vasárnap azt közölte, hogy a földcsuszamlások miatt korábban lezárt több autóutat megtisztítottak a sártól, de az ország számos részén még mindig vannak a közúti forgalomtól elzárt területek.  

Nepálban a júliustól szeptemberig tartó monszunidőszak heves esőzésekkel jár, rendszeresen okoz árvizeket és földcsuszamlásokat. A természeti csapásokban évente több százan vesztik életüket.

Rovatok