Index Vakbarát Hírportál

Trump: Nem akarok rendszerváltást Iránban

2019. július 16., kedd 20:59

Donald Trump kedden a Fehér Házban kijelentette, hogy nem akar rendszeváltozást Iránban – írja az MTI. A Reuters beszámolója szerint arról is beszélt, hogy nagyot léptek előre a keddi kabinetülésen Iránnal kapcsolatban. Erről részletek nem hangzottak el, de Mike Pompeo külügyminiszter azt mondta, Irán felkészült rá, hogy tárgyalásokat nyisson a rakétaprogramjáról. 

Az elnök azt követően nyilatkozott így, hogy kedden délelőtt Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője kijelentette: országa "bizonyosan folytatja" atomprogramját, és csökkenteni fogja a 2015-ben aláírt többhatalmi atomegyezményben rögzített vállalásait. Az atomalkut a Trump-kormányzat tavaly tavasszal egyoldalúan felmondta. A múlt héten az iráni nukleáris program miatt rendkívüli ülést kezdett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) Kormányzótanácsa, Irán ugyanis elkezdte az engedélyezettnél magasabb szintre dúsítani uránkészletét.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, aki az EBSZ egyik szervezetének tanácskozásán tartózkodik New Yorkban, hétfőn este az NBC televíziónak azt nyilatkozta: Teherán kész a tárgyalásokra Washingtonnal, amennyiben az Egyesült Államok feloldja az Irán elleni szankcióit.

A perzsa diplomácia irányítója leszögezte azt is, hogy Irán nem akar háborút az Egyesült Államokkal. Mint fogalmazott: szerinte sem Teherán, sem Washington nem akar fegyveres konfliktust, és nem fenyeget a háború közvetlen veszélye közöttük.

"Azt gondolom, hogy az amerikai elnök nem akar háborút, de a körülötte lévők nem bánnák" - jelentette ki Zaríf. De úgy vélte, hogy ezek a háborút szorgalmazók nem érik el, amit akarnak, mert - mint mondta - "végül mindig az óvatosság győzedelmeskedik. Az emberek tudják, hogy Irán nagy és büszke ország és nem vennénk könnyedén egy katonai támadást".

Rovatok