Index Vakbarát Hírportál

Kitiltották az Egyesült Államokból a mianmari hadsereg vezetőit

2019. július 17., szerda 05:21

Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a mianmari hadsereg főparancsnoka és további három katonai vezető ellen, akit a rohingja kisebbség körében elkövetett etnikai tisztogatásért, az ítélet nélküli gyilkosságokért tart felelősnek, jelentette be kedden az amerikai külügyminiszter.

Mike Pompeo közleményében, amelyet az MTI tett közzé magyarra fordítva, a mianmari hadsereg élén álló Min Aung Hlaing és három további tábornok bűnösségére hívja fel a figyelmet.

Az amerikai büntető intézkedés értelmében ezek a személyek és családtagjaik nem léphetnek be az Egyesült Államok területére.

A közleményben a külügyminiszter megállapítja: az amerikai kormány az első, amely nyilvánosan fellép a mianmari hadsereg cselekedeteinek legmagasabb rangú felelőseivel szemben.

Továbbra is aggodalommal figyeljük, hogy a burmai (mianmari) kormány semmiféle intézkedést nem hozott azoknak az elszámoltatására, akik felelősek az emberi jogok megsértéséért és a visszaélésekért

- olvasható Pompeo közleményében.

A rohingják főként a nyugat-mianmari Arakán államban élnek, és a világ egyik legüldözöttebb kisebbségének számítanak. Néhány szakértő úgy véli, hogy őshonosak a térségben, mások szerint a bengáli területek brit gyarmatosítása idején, majd Burma (a későbbi Mianmar) 1948-as függetlenedése és az 1971-es bangladesi függetlenedés után érkeztek a régióba. Hiába élnek generációk óta Mianmar területén, Rangun továbbra is illegális bevándorlóknak tekinti őket.

Az 1982-ben elfogadott mianmari állampolgársági törvény sem ismeri el a rohingjákat etnikai csoportként, és gyakorlatilag megfosztja őket az állampolgárságtól. A kisebbség tagjai naponta kénytelenek diszkriminációval szembesülni: nincs tartózkodási engedélyük, nem gyakorolhatják szabadon a vallásukat, sőt a mozgásban is korlátozzák őket.

2017 augusztusában a nyugat-mianmari Arakán államból csaknem 700 ezer rohingja muzulmán menekült át a szomszédos Bangladesbe, miután a mianmari hadsereg - saját megfogalmazása szerint - tisztogató műveletekbe kezdett azt követően, hogy rohingják mianmari biztonsági állásokat támadtak meg.

Rovatok