Index Vakbarát Hírportál

Többen köhögtek, nem kaptak levegőt a londoni metró egyik szerelvényén

2019. július 20., szombat 15:34

A rendőrök keresnek két férfit, miután valamilyen gázt eresztettek ki a londoni metró egyik szerelvényén, írja a BBC. Az eset az Oxford Circus megállónál történt.

A rendőrség szerint a mentők több embert is elláttak köhögéssel, vagy légszomjjal a helyszínen. A rendőrség szerint feltehetően könnygázról volt szó, és az utasoknak nem kell további egészségügyi problémáktól tartaniuk.

Egy Michael Roberts nevű utas a BBC-nek azt mondta, hogy a pólóját a szája elé szorította, amikor érezte a gáz hatását, a mellette álló barátnőjének pedig köpködnie kellett. A gáz hatása nagyjából egy órán át tartott.

A hatóságok szemtanúk jelentkezését várják. Közzétették térfigyelők felvételeit két férfiról, akiket ki akarnak hallgatni. Az érintett szerelvényt kiállították a forgalomból.

(Borítókép: Az Oxford Circus megálló Londonban 2014-ben. Fotó: Matthew Lloyd / Getty Images)

Rovatok