Index Vakbarát Hírportál

Hiába kértek segítséget a botokkal megvert tüntetők

2019. július 22., hétfő 10:30

Erőszakos eseményekbe torkollt a hongkongi tüntetéshullám legújabb megmozdulása hétfőn hajnalban, a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, egy civil csoport pedig megtámadta a demonstrálókat  - írja az MTI a South China Morning Post című hongkongi lap tudósítására hivatkozva.

Vasárnap ismét százezres tömeg vonult utcára Hongkongban, hogy tiltakozzon a kiadatással kapcsolatos, "parkolópályára tett" törvénytervezet, valamint a város Peking-barát kormányzata ellen, és követelje a szerintük brutális rendőri intézkedések független kivizsgálását.

A napközben békésen zajló felvonuláson a szervezők becslései szerint csaknem 430 ezren vetek részt, a rendőrség ezzel szemben 138 ezerre becsülte a részvevők számát.

A felvonulás tervezett útvonalát a rendőrség biztonsági okokra hivatkozva lerövidíttette, ám a tömeg egy része a tiltás ellenére folytatta a menetet. Tüntetők egy csoportja ekkor úttorlaszokat állított fel. Egy másik csoport pedig Peking hongkongi képviseleti irodájához vonult, az épületet néhányan tojásokkal dobálták meg, míg mások falfirkákat festettek fel. A tiltakozók több helyen is összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt vetettek be ellenük.

A kínai kormány képviseleti irodája közleményt adott ki, amelyben ez áll: a képviselet épületét  egy csoport tüntető körbekerítette, a bejáratnál lévő nemzeti jelképeket fekete festékbombával beszennyezték, a falakra sértő jelmondatokat festettek, és megpróbáltak betörni az épületbe. A közlemény a tüntetők magatartását megengedhetetlennek minősítette, kiemelte, hogy az kihívást jelent a központi kormányzat fennhatóságára nézve.

A kínai állami sajtó hétfőn elítélte a képviseleti irodánál történteket. A Hszinhua állami hírügynökség szerint az egyre fokozódó erőszak és a provokatív akciók leleplezték a tiltakozásokat szító csőcseléket és a mögöttük álló erőket. A China Daily kínai pártlap szerint pedig a "társadalmi egyenlőtlenségek miatt elégedetlen, meggondolatlan fiatalokat radikális politikai erők manipulálták, hogy káoszt teremtsenek a városban". A kínai sajtó a korábbi tüntetések esetében is rendre az erőszakra, a kaotikus helyzetre, valamint a külföldi befolyásra helyezte a hangsúlyt, és a rendőri intézkedések helyénvalóságát hangsúlyozta.

A South China Morning Post (SCMP) tudósítása szerint ugyanakkor a késő esti órákban Hongkong egy központi vasútállomásán fehér pólót és egyenmaszkokat viselő férfiak nagy létszámú csoportja

botokkal támadt a tüntetőkre, valamint az ott lévő újságírókra és az utasokra is.

A támadás következtében 36 embert kellett sérülésekkel kórházba szállítani.

Egy netre felkerült videó szerint a tüntetők hiába kértek segítséget, a rendőrök nem segítettek nekik, amikor a fehérpólósok megtámadták őket:

Snippet of a live broadcast from lawmaker Lam Cheuk ting, showing self-professed pro-Gov't mobsters attacking passengers in train cars at #MTR #YuenLong Stn. #HongKong has 1 of the world's highest cop to population ratio. Where were @hkpoliceforce? Lam was injured as shown live. pic.twitter.com/Aq5JmJlf5u

— Ray Chan (@ray_slowbeat) 2019. július 21.

Szemtanúk szerint a fehér pólós férfiak egy bűnszervezet tagjai lehettek. A rohamrendőrök mintegy háromnegyed órával később érkeztek csak a helyszínre, így a támadókat nem tudták kézre keríteni. A helyszínen lévő hongkongiak közül emiatt sokan azzal vádolták a hatóságokat, hogy szándékosan hagyták elmenekülni tetteseket.

A hongkongi kormányzat nyilatkozatban ítélte el a támadást, és szigorú intézkedéseket ígért.

A rendőrök végül hajnalban körbekerítették azt a területet, ahol a fehér pólós férfiak gyülekeztek a támadás után, de a hétfő reggeli rendőrségi sajtótájékoztatón úgy nyilatkoztak: nem tartóztattak le senkit, mert nem volt bizonyítható, hogy az ott lévő férfiak valóban részt vettek-e a támadásban.

A hírek szerint a pólósok támadásában 45 ember sérült meg, négy férfi és egy nő állapota súlyos. Egy férfi pedig válságos állapotban került kórházba. 

A SCMP ugyanakkor rámutat: egy interneten terjesztett videón látható, ahogy Junius Ho Kwan-yiu Peking-párti törvényhozó kezet ráz a felsorakozó fehér pólós férfiakkal. Ho ezek után egy a Facebook oldalán hétfő reggel közzétett videóban arról beszél, hogy ismer néhányat a fehér pólósok közül, akiket mind a hazájukat védő, "lovagias" férfiaknak tart. 

Rovatok