Index Vakbarát Hírportál

Ezúttal 150 ember veszhetett a tengerbe Líbia partjainál

2019. július 25., csütörtök 17:06

Akár 150 ember is megfulladhatott egy Líbia partjainál történt hajószerencsétlenségben. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint ráadásul további 150 embert mentettek ki a halászok, őket a partiőrök visszavitték Líbiába.

A BBC frissülő tudósítása szerint egyelőre az sem világos, hogy egy vagy két hajón utaztak a menekültek. Annyi tudni csak, hogy a líbiai város, Al Khomsnál, Tripolitól keletre, 120 kilométerre szállhattak vízre. 

A líbiai haditengerészet legkevesebb 116 eltűntről tud.

Az UNHCR arra is emlékeztet, idén eddig már legalábbis 680 menekült, illetve migráns vesztette életét csak Tunézia partjainál.

Alig néhány hete a líbiai parti őrség 53 embert mentett ki egy gumicsónakból Szabráta tengerparti várostól 60 kilométerre. Ugyanaznap spanyol tengeri mentők négy csónakból 141 embert mentettek ki az Alborán-tengeren. Az összes kimentett valamely fekete-afrikai országból indult útnak Európa felé.

Július elején szintén Tunézia partjainál történt hajótörés, amelynek hivatalosan már 82 halálos áldozata van. A hajó Líbiából indult el három túlélő beszámolója szerint 86 emberrel a fedélzetén.

Január óta 11 ezer menekült jutott el Afrikából Spanyolországba, 203 életét vesztette a tengeren

– legalábbis a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) július 10-i adatai szerint. az UNHCR pedig azt közölte, 2019 első három hónapjában mintegy 15 900 menekült és bevándorló érkezett Európába a három Földközi-tengeri útvonalon, ami 17%-os csökkenés 2018 ugyanezen időszakához képest.

Rovatok