Index Vakbarát Hírportál

Egyre több amerikai tinédzsert zaklatnak online

2019. július 27., szombat 14:55

Növekszik az interneten zaklatott tinédzserek aránya az USA-ban, egy kormányzati felmérés szerint a 2016/17-es tanévben már a válaszadók több mint 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy társai bántották a közösségi médiafelületeken – derül ki az AP cikkéből.

Az offline bullying aránya nem változott a 2014/15-ös tanévhez képest, mind a két évben 20 százalék mondta, hogy bántották; ez pletykák terjesztésétől fenyegetéseken át konkrét fizikai erőszakig terjedhet. A cyberbullying, vagyis a netes zaklatás aránya viszont növekvőben van, míg 2014/15-ben még csak a tinédzserek 11,5 százalékát érintette, 2016/17-ben már 15,3 százalékot. 

Még rosszabb az arány, ha nemek szerint bontjuk a válaszokat, és a lányokat nézzük. A 12-18 éves korosztályban 21 százalékuk volt kitéve online zaklatásnak, a fiúknál ugyanez az arány csak 7 százalék. A különbség a két nem között korábban is fennállt (16 százalék vs. 6 százalék), ám a lányoknál nagyobbat nőtt az arány.  

A kérdőívben nem kérdeztek rá a zaklatók nemére, de az AP-nek a bullying elleni Kind Campaign alapítója, Lauren Paul azt mondta, személyes tapasztalata az, hogy esetek nagyobb részében a lányok arról számolnak be neki, hogy más lányok bántják őket a netes felületeken. 

A hazai adatok sem szívderítőbbek az amerikaiaknál, állítólag a gyerekek 20 százalékát érinti a cyberbullying, a jelenségről már játékfilm is készült Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) címen.

Rovatok