Index Vakbarát Hírportál

Nem a Vatikánban rejtélyesen eltűnt lány csontjait találták meg

2019. július 30., kedd 11:48

A Vatikán közlése szerint a nemrég felfedezett titkos sírkamrában lévő csontok nem egyeznek meg az 1983-ban eltűnt lány, Emanuela Orlandi csontjaival. Erről a fejleményről a CNN számolt be.

Szakértők szerint a megvizsgált földi maradványok egyike sem származhat a 19. századnál későbbi időkből. 

Még júliusban két régi, Vatikánváros falain belül fekvő nemesi sírt is felnyitottak Rómában abban a reményben, hogy megoldódhat a Vatikán egyik legnagyobb rejtélye: Orlandi 36 évvel ezelőtti eltűnése.

A sírokban azonbansemmit sem találtak: nem csak Orlandi maradványai nem voltak ott, hanem annak a két hercegnőnek a maradványai sem, akiket elvileg oda temettek el. Ezután a vatikáni illetékesek kiterjesztették a keresést, és így a sírok mögött, azoktól nem messze két rejtett csontházat fedeztek fel a padozat alatt.

Emanuela Orlandit 1983. június 22-én látták utoljára, amikor távozott egy zeneóráról.  Az ügy – részben titokzatos körülményeinek, egyebek mellett egy ismeretlen BMW-snek és egy vörös hajú nőnek köszönhetően – azóta sem hagyja nyugodni az olasz közvéleményt; maga II. János Pál pápa is nyolc alkalommal beszélt nyilvánosan Emanueláról, és a családot személyesen is felkereste.

A csaknem 200 éves hercegnői sírokat azért bolygatták meg, mert a család kapott egy névtelen levelet, benne egy fotóval, amely azt sugallta, hogy a lány az 1836-ban elhunyt Sophie von Hohenlohe sírjában lehet eltemetve. A több évtizedes rejtélyben eddig az összes nyom hamisnak bizonyult.

Rovatok