Index Vakbarát Hírportál

6500 embert telepítettek ki az angliai kisvárosból, amit teljesen elönthet az ár

2019. augusztus 3., szombat 10:14

Az angliai Derbyshire-ben található Whaley Bridge település valamennyi lakóját, 6500 embert evakuáltak, miután két napja már megpróbálták őket felkészíteni arra, hogy el kell hagyniuk otthonukat.

A Manchesterhez közeli települést ugyanis, mint arról már korábban beszámoltunk, szó szerint elviheti az ár, mivel a heves esőzések miatt súlyosan megsérült egy közeli víztározó gátja. Az embereknek pénteken megengedték, hogy visszatérjenek egy rövid időre otthonaikba, hogy magukkal vigyék háziállataikat, illetve fontos dolgaikat.

Ha ugyanis átszakad a gát,olyan jelentős mennyiségű víz zúdulhat a kisvárosra, ami Whaley Bridge teljes pusztulásához vezetne. A CNN térképes grafikája mutatja, milyen komoly a veszély. Pedig a gátat karbantartó cég szerint nincs nagy probléma, kezelik a helyzetet, azonban az intézkedések és számtalan fotó, valamint videó is azt sejteti, hogy nem ez a legőszintébb közlés:

Ezt erősítheti az is, hogy időközben Boris Johnson brit miniszterelnök is a helyszínre érkezett, és megállapította, hogy

elég rosszul néz ki a gát, nem a legjobb a helyzet.

Ugyanakkor a kormányfő garanciát vállalt arra, hogy a brit Királyi Légierő (RAF) mindent megtesz a gát és a városka megmentéséért. A RAF helikopterekkel hordja a homokzsákokat a gát megerősítésére, és ezzel párhuzamosan nagy teljesítményű szivattyúkkal is csapolják a víztározóból a vizet, hogy ezzel csökkentsék a nyomást a gáton.

Rovatok