Index Vakbarát Hírportál

Megállapodtak Szudánban a közös civil-katonai kormányról

2019. augusztus 4., vasárnap 15:17

Aláírta a hatalom megosztásáról szóló megállapodást a Szudánt irányító Átmeneti Katonai Tanács (TMC) és a Szabadság és Változás Erői (FFC) nevű ellenzéki koalíció vasárnap.

A felek egy úgynevezett alkotmányos nyilatkozatot adtak ki, amely meghatározza a hatalommegosztás módját a választásokig tartó hároméves időszakban.

A katonai tanács és az ellenzék hosszas tárgyalásokat követően véglegesítette az átmeneti kormány formáját szombaton. A dokumentum aláírásakor jelen voltak a megegyezés megszületése felett bábáskodó Afrikai Unió és Etiópia közvetítői is.

Mahmúd Drir etiópiai közvetítő szerint a megállapodás "lerakja a civil és a demokratikus kormányzás alapjait, amelynek célja a jogállamiság, az egyenlőség államának létrehozása, egy olyan államé, amely nem veszi semmibe állampolgárait".

A felek augusztus 17-én látják el hivatalosan végleges aláírásukkal a dokumentumot, a kartúmi ceremóniára több magas rangú külföldi vendéget várnak.

Bennfentesek szerint augusztus 18-án jelentik be közös civil-katonai "szuverén tanácsnak" a létrehozását, amely a választásokig tartó átmeneti időszakban irányítja majd az afrikai országot. Az első 21 hónapban katonai vezetők fogják irányítani a 11 fős testületet, majd 18 hónapon át civilek. Felállítanak egy szakértői kormányt is.

Augusztus 20-án derül ki, hogy ki lesz a miniszterelnök, aki nyolc napra rá, augusztus 28-án nevezi meg kormányának tagjait. A kabinet és a tanács szeptember 1-jén ül össze, majd három hónapon belül kinevezik a háromszáz fős úgynevezett "törvényhozó tanács" tagjait. A törvényhozás 67 százalékban a Szabadság és Változás Erőinek kezében lesz, míg a többi helyre Omar el-Besír megbuktatott elnökhöz nem kötődő politikai csoportok delegálnak képviselőt.

Szudánban tavaly év végén tüntetések kezdődtek, az országot 30 éve irányító Omar el-Besír elnök távozásának követelésével. A hadsereg idén áprilisban közbelépett, és el-Besír letartóztatásával hatalomátvételt hajtott végre. A tüntetők azonban nem hagytak fel tiltakozásukkal, azt állítva, hogy az új katonai vezetők valójában az eltávolított elnök rendszerét próbálják átmenteni. Ezért további igényekkel léptek fel, polgári kormányzásra áttérést követelve. Tárgyalások kezdődtek a felek között, és ezeknek az eredménye lett a megállapodások sorozata az elmúlt egy hónapban.

Rovatok