Index Vakbarát Hírportál

Ejtették Vladimír Mečiar büntetőeljárását elévülés miatt

2019. augusztus 6., kedd 14:00

Elévülés miatt megszüntették a Vladimír Mečiar volt szlovák kormányfő elleni büntetőeljárást, amelyet hivatali visszaélés gyanújával, az úgynevezett "mečiari amnesztiák" ügyében két éve indítottak ellene, hivatkozik az MTI a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségre.

Vladimír Mečiar ellen 2017 júliusában indult eljárás, miután a pozsonyi parlament három hónappal korábban jóváhagyta az amnesztiák érvénytelenítéséről szóló törvényt, amelynek hatályát egy hónappal később az alkotmánybíróság is megerősítette.

A később "mečiari amnesztia" néven a köztudatba került közkegyelmet 1998 márciusában hirdette ki az ideiglenesen elnöki jogköröket is betöltő volt miniszterelnök, aminek nyilvánvaló politikai indíttatása volt. Leállították vele közvetlenül az amnesztia meghirdetése előtt megbízatása végéhez ért szlovák államfő, Michal Kováč fiának elrablása miatt indult vizsgálatot is. Néhány volt rendőrségi tisztségviselő az akkori szlovák titkosszolgálat vezetését hozta összefüggésbe az ifjabb Michal Kováč elrablásával, így gondolta a szlovák média is. Az amnesztia miatt ennek az ügynek, és több – egyes vélemények szerint vele összefüggésben álló – alvilági gyilkosság kivizsgálását mind a mai napig nem sikerült lezárni.

A mečiari amnesztiákat érvénytelenítő, 2017 áprilisában elfogadott jogszabályt, az akkor még Robert Fico vezette, jelenlegi kormánykoalíció terjesztette be, nem sokkal azután, hogy egy ilyen törvény elfogadhatósága céljából kibővítették a törvényhozás erre vonatkozó jogköreit.

A törvény hatályba lépése után a szlovák bűnüldöző szervek eljárást indítottak Mečiar ellen hivatali jogkörrel való visszaélés gyanúja miatt. Az eljárást alig egy hónappal később az ügy elévülésére hivatkozva felfüggesztették, majd októberben újraindították. Az eljárást idén júliusban lezártnak minősítette az ügyben eljáró pozsonyi kerületi rendőrség, amelynek döntését most hagyta jóvá az ügyészség, ezzel feltehetően véglegesen lezárva az ügyet.

Az aktív politikától évekkel ezelőtt visszavonult Vladimír Mečiar néhány napja egy szlovák lapnak azt mondta, hogy új párt alapításán dolgozik, mert szerinte "hiányzik a politikai palettáról az a párt, amely ki tudná mondani, hogy számára Szlovákia az első".

Rovatok