Index Vakbarát Hírportál

Pakisztán nem fog katonai erővel fellépni Indiával szemben

2019. augusztus 8., csütörtök 19:12

Pakisztán kormánya csütörtökön kizárta, hogy az ország katonai erővel lépne fel Indiával szemben, amely hétfőn megszüntette a Pakisztán által is magának követelt Kasmír különleges alkotmányos státusát.

Pakisztán "nem gondol katonai megoldásra" Kasmír miatt, jelentette ki Sah Memmúd Keresi, a pakisztáni külügyminiszter iszlámábádi sajtótájékoztatóján.

A külügyminiszter szavait az MTI idézi:

Inkább politikai, diplomáciai és jogi megoldásokat vizsgálunk meg.

Keresi azt is megerősítette, hogy pakisztáni kormányfő, Imran Hán kijelentette: Pakisztán az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul. A külügyminiszter bírálta az Újdelhi által meghozott, szerinte "erkölcsileg helytelen" döntést.

Az indiai kormány hétfőn jelentette be, hogy megvonja a muszlim többségű himalájai Kasmír autonómiáját, és gyakorlatilag statáriumot vezetett be a világ egyik legveszélyesebb régiójában. Szakértők már ekkor arról nyilatkozta, hogy a lépés csak fokozza a feszültséget a térségben, és az indiai demokráciára is rossz fényt vet.

Pakisztán ezt követően bejelentette: kiutasítja az indiai nagykövetet és felfüggeszti a kereskedelmet Újdelhivel

Eközben Kasmírban folyamatosan veszik őrizetbe a vezetőket, politikusokat és munkatársaikat, hogy elfojtsák a tagállam különleges alkotmányos státusának elvétele miatti tiltakozásokat.

Rovatok