Index Vakbarát Hírportál

Békegalambokat origamiznak a dzsihadisták a kurd börtönökben

2019. augusztus 15., csütörtök 22:08 | aznap frissítve

Szíriában a kurdok a megbékélésre hivatkozva szabadon bocsátják az elfogott dzsihadistákat – az MTI a Washington Post írta szíriai helyszíni riportja alapján.

A riport a Szíria északkeleti részén fekvő, kurdok uralta Kamisli városában lévő szigorúan őrzött börtönről szól, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egykori harcosait tartják fogva. Ebben

Ebben a börtönben a volt dzsihadistákat arra tanítják, hogy papírból békegalambokat és virágformákat hajtogassanak büntetésük letöltése idején.

Az Iszlám Állam egykori harcosaira általában általában két-három évnyi börtönbüntetést szabtak ki. Ám míg Irakban a börtönökben – a Washington Post cikke szerint – nyomorúságos körülmények közt tartják fogva és nem egyszer megkínozzák őket, majd nagyon hosszan tartó börtönt, vagy halálbüntetést szabnak ki rájuk, addig a szíriai kurdok – akik az Egyesült Államok szövetségesei – más megközelítéssel próbálkoznak.

A riporter meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy a kurdok rehabilitálni és integrálni szeretnék a dzsihadistákat. Meglátása szerint a kurdok megbocsátó magatartása részben azzal magyarázható, hogy elutasítják a halálbüntetést, részben pedig azzal, hogy megbékélést és a szélsőségességek ördögi körforgásának megszakítását szeretnék elérni. 

„Ha én egy férfit halálra ítélek, akkor ezzel gyűlöletet gerjesztek. De mi azt akarjuk, hogy ezek az emberek bízzanak bennünk. Ha bosszút állunk, ezzel radikalizáljuk az embereket, de a megbékéléssel szerintem véget vethetünk ennek a problémának” – nyilatkozta a lapnak Káled Barjas Ali, a terroristákkal foglalkozó bíróságok egyik bírája.

Az újságíró megjegyezte: miután az Egyesült Államok és szövetségesei katonailag legyőzték az Iszlám Államot, arra még nem sikerült tervet kidolgozniuk, hogy mi legyen a csaknem 90 ezer letartóztatott dzsihadistával és családtagjaikkal.

Rovatok