Index Vakbarát Hírportál

A baloldal feltételekkel kormányra lépne az Öt Csillag Mozgalommal

2019. augusztus 22., csütörtök 17:02 | aznap frissítve

Sergio Mattarella olasz államfő csütörtök este bejelentette, hogy

keddig ad további időt a közös kormány alakításáról egyeztető pártoknak. Új kormánytöbbség nélkül választásokat ír ki.

A parlamenti pártokkal folytatott kétnapos konzultáció végén az államfő kijelentette, hogy a jelenlegi olasz kormányválságot „egyértelmű döntésekkel és rövid időn belül" meg kell oldani. Politikai erők megnevezése nélkül hozzátette, hogy több párt is jelezte, egyeztetést indított egy új kormánytöbbség felállítására.

Olasz sajtóértesülések szerint az eddigi kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az ellenzéki balközép Demokrata Párt (PD) között péntektől kezdődik a kormányalakítási egyeztetés.

Salvini új választást akar

Az államfő és a parlamenti pártok egyeztetésének második és utolsó napján a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) előrehozott választásokat szorgalmazott, míg a balközép Demokrata Párt (PD) is szigorú feltételekhez kötötte az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) esetleges közös kormány felállítását.

Giuseppe Conte kedden mondott le, miután független kormányfőként 14 hónapig vezette szélsőjobboldali Liga, és a populista, elitellenes Öt Csillag Mozgalom koalícióját. Az olasz kormánykoalíció kisebb pártjának vezetője, Matteo Salvini belügyminiszter, a Liga vezetője két hete jelentette be, hogy megszűnt a többség a koalíciójuk mögött, és nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére a nagyobbik kormánypárttal, az Öt Csillag Mozgalommal (M5S), így egyetlen lehetőség maradt, új választásokat kell tartani. Salvini pártja szárnyaló népszerűségéből akar tőkét kovácsolni a parlamenti helyeket tekintve is.

Sergio Mattarella államfő szerdától konzultált a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, hogy felmérje, hogy a tavaly felállt parlament munkája folytatható-e egy másfajta többséggel, vagy ennek hiányában előre hozott választásokat kell kiírni. Az olasz kormányválság hátteréről és előzményeiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. 

Mattarella csütörtökön elsőként a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek delegációját fogadta. A FdI elnöke a sajtónak nyilatkozva leszögezte, hogy a párt választásokat akar, mivel a jelenlegi politikai válságban ez az egyetlen megoldás, amely „tiszteletben tartja az olaszok akaratát". Giorgia Meloni hozzátette, hogy a FdI és a Liga együtt képesek választást nyerni. Előrehozott választásokat szorgalmazott a Hajrá Olaszország küldöttségét vezető Silvio Berlusconi is: „vagy a jobbközép alakít kormánytöbbséget, vagy új választásokat kell tartani" – jelentette ki. Ez azt mutatja, hogy a FdI és a FI is a Matteo Salvini vezette Liga mellett foglalt állást, ismét egységbe forrasztva a jobboldali és jobbközép erőket.

A balközép Demokrata Párt delegációját vezető Nicola Zingaretti az államfőnek megerősítette a párt „hajlandóságát egy új kormánytöbbség lehetőségének felmérésére". Megerősítette, hogy a PD megkezdte a háttéregyeztetést az Öt Csillag Mozgalommal egy közös kormány létrehozására. Zingaretti feltételként hangsúlyozta, hogy

az esetleges új római kormánynak szakítania kell azzal a politikai programmal, amelyet az M5S eddig a Ligával folytatott.

A PD-főtitkár hangoztatta, hogy a párt nem akar mindenáron kormányra kerülni. A balközép párt szerdán teljes körű mandátummal ruházta fel Nicola Zingarettit az M5S-szel folytatott kormányalakítási tárgyalásokra. Zingaretti öt feltételt szabott (fordulatot sürgetve Róma európai politikájában, a migrációs, valamint a gazdasági és szociális politikában, és fejlődést és beruházásokat szorgalmazott), később pedig a PD politikusai további feltételeket is megfogalmaztak, mint például az M5S-Liga kormány két migrációs törvényének eltörlése.

Sergio Mattarella csütörtök délután utolsóként a Liga és az M5S delegációját fogadta. A Matteo Salvini vezette Liga előrehozott választásokat sürget, az M5S pedig egy új kormánytöbbség megalakításának lehetőségét hangoztatja majd.

Az olaszok akaratát kifejező új választásokat szorgalmazott „túlélési" kormányok alakítása helyett Matteo Salvini a megbeszélésen. Azt mondta, az „olasz nép akaratát" tartja az egyetlen járható útnak, vagyis egy olyan kormányt, amely választások nyomán jön létre. Szerinte az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) közös kormányalakítási tervei a régi politikát hoznák vissza Olaszországba, figyelmen kívül hagyva az utóbbi egy év olasz helyhatósági és európai parlamenti választási eredményeit, amelyeket a Liga nyert meg.

„Ez az ellenem létrehozandó kormány eltörölné mindazt, amit eddig tettünk, és megnyitná a kikötőket" – fogalmazott Salvini. Nem zárta ki viszont annak a lehetőségét, hogy Öt Csillag Mozgalommal egy teljesen új csapattal és új programmal folytassák a kormányzást.

Ezzel szemben olaszok iránti felelősségnek nevezte a kormányzás folytatását Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom vezetője az államfővel tartott egyeztetés végén, azonnali kormányprogramot vázolva fel. Luigi Di Maio nem nevezte meg, pártja melyik politikai erővel kíván kormányon maradni. Kijelentette, hogy az M5S nem fél a választások során történő megmérettetéstől, de szerinte az új választásokkal olyan pénzügyi-gazdasági válsághelyzet alakulhat ki, amely Olaszországot visszataszítja a 2008-as krízis idejére.

Az olasz sajtó jelenleg kizárja, hogy a kedd este lemondott miniszterelnök Giuseppe Conte vezethetné az esetleges M5S-PD kormányt.

Más értesülések szerint az M5S-t vezető Luigi Di Maio magának akarja az eddig Matteo Salvini irányította belügyi tárcát. Ezért cserébe a PD kapná meg az olasz biztos jelölését az új Európai Bizottságba.

Ha az M5S-PD kormányalakítási kísérlet kudarcot vall, az államfő a jövő héten átmeneti kormány alakítását kezdeményezhetil, amelynek feladata mindenekelőtt a költségvetési csomag összeállítása lesz a talán tavasszal esedékes előrehozott választásokig.

Rovatok