Index Vakbarát Hírportál

Könnygáz és tégla csapott ismét össze Hongkongban

2019. augusztus 25., vasárnap 11:53

A különleges közigazgatási státuszt élvező Hongkongban immár tizenkettedik hete zajlanak tüntetések, amelyeket eredetileg az azóta már felfüggesztett, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki.

A legutóbbi tüntetésen a tiltakozók ismét barikádokat emeltek, illetve téglákkal, kövekkel és gyújtópalackokkal dobálták meg a biztonságiakat, akik könnygázt vetettek be, hogy kiszorítsák őket a helyszínről. Több demonstráló térfigyelő kamerákkal ellátott utcai lámpákat rongált meg.

A több alkalommal milliós tömeget vonzó megmozdulások az elmúlt hetekben fokozatosan egyre inkább a Peking által támogatott kormányzat ellen fordultak. A demonstrálók a törvénytervezet végleges visszavonásán kívül immár egyebek mellett Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását, valamint a rendőrök tüntetőkkel szembeni akcióinak kivizsgálására hivatott független bizottság megalakítását követelik.

A hongkongi South China Morning Post című lap arról számolt be, hogy Carrie Lam gazdasági és politikai vezetőkkel egyeztetett arról, hogyan lehetne párbeszédet indítani a demonstrálókkal. A lap értesülései szerint a találkozón többen azt tanácsolták a kormányzónak, hogy legyen nyitottabb a kompromisszumra a tüntetők felé, és indítson független vizsgálatot az esetleges rendőrségi túlkapások felderítésére, továbbá formálisan is vonja vissza a kiadatási törvény módosítását célzó tervezetet.

A tüntetők vasárnap is gyülekeztek Hongkong Új területek (New Territories) nevű régiójában a Kwai Fong vasútállomás közelében, ahol a hónap elején a rendőrök már egyszer vetettek be könnygázt a tiltakozó tömeg feloszlatására.

(Borítókép: Tüntetés Hongkongban 2019. augusztus 25-én. Fotó: Tyrone Siu / Reuters) 

Rovatok