Index Vakbarát Hírportál

Nyolcan meghaltak, amikor beomlott egy ukrán társasház

2019. augusztus 29., csütörtök 11:24

Az eset Lviv közelében, Drohobicsban történt. Több gyereket sikerült kimenteni, több túlélő azonban nem várható.

Nyolc ember veszítette életét egy házrobbanásban szerdán a nyugat-ukrajnai, Lvivi területen fekvő Drohobicsban - közölte csütörtökön a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó ukrán állami szolgálat.

Hét embert, köztük öt gyereket sikerült élve kimenteni a romok közül. A mentőalakulatok szerint nem valószínű, hogy lennének még emberek a beomlott háromemeletes társasház romjai alatt.

A 80 ezres Drohobics fontos iparváros, korábban ugyan elsősorban sóbányászatáról volt ismert, és érdekesség, hogy egész Ukrajnában itt volt a legmagasabb a zsidó lakosság aránya, száz éve még 40 százalék körüli, de miután a második világháborúban a város német kézre került, a nácik borzalmas népirtást tartottak.

Azóta komoly vegyipart építettek itt, még egy nagy olajfinomító is működik a város határában. Mindennek aligha van köze a mostani katasztrófához, amelynek oka egyelőre ismeretlen, a hatóságok feltételezése szerint gázrobbanás történt. A rendőrség egyelőre szándékos rongálás gyanújával folytat vizsgálatot. Ideiglenesen őrizetbe vették a kommunális szolgáltató két munkatársát.

Rovatok