Index Vakbarát Hírportál

Késes támadás Franciaországban: egy ember meghalt, több sebesült

2019. augusztus 31., szombat 18:49

Egy embert megölt, és kilenc másikat megsebesített szombat délután fél öt magasságában egy késsel és nyárssal felszerelkezett férfi Franciaországban, a Lyon külvásrosában, Villeurbanne-ban- írja a Le Monde. Az egyik sérült állapota súlyos. 

Egy embert letartóztattak, a támadás motívációja egyelőre nem ismert. A helyszínt a hatóságok körbekerítették, a Nemzeti Terrorizmusellenei Hivatal (PNAT) figyelemmel kíséri a nyomozást, de egyelőre nem minősítették terrortámadásnak az esetet. 

A Sun és a Mirror két elkövetőről ír,  és kilenc sérültről, akik közül háromnak súlyos az állapota. A  Mirror  úgy tudja, hogy csak egy férfit tartóztattak le, a másik elkövető szökésben van, ezt  az információt hivatalosan még nem erősítették meg a hatóságok. 

Frissítés: A hatóságok később cáfolták, hogy két elkövető lett volna, és hogy hajtóvadászat indult. A Le Monde meg nem erősített rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az elkövető afgán származású lehetett. Úgy tudni, hogy az áldozat egy 19 éves fiú volt. 

Rovatok